- Na, gyere ide, édes fiam -, hívott a papa. A hangja szokás szerint titokzatos volt, így aztán nem tudtam megfejteni, hogy vajh, miért vagyok fontos most a számára. A hangsúlya már rég nem volt fenyegető, mint hajdanán gimnazista koromban. Mostanában a felfedezők ujjongását, és az újra-felfedezők homlokra csapását vélem felfedezni eme jól ismert mondatokban. Kíváncsi voltam, most vajon mit "újra fedezett fel...". Ezért félretoltam egyetemi jegyzeteimet, és okosan néztem rá, mert tudtam, ettől hamarosan igen közlékeny lesz a papa.

- Mond, tudod te egyáltalán, hogyan készül a vaj?

Mivel a jogi egyetemen nem volt igazán kérdés a felvételi során, valahogy nem fektettem rá megfelelő hangsúlyt a felkészülésem során, és az egész éves tanulmányaimban se jelentkezett a vajkészítés a római jog ágaiban és bogaiban, így most nem tudtam válaszolni a papának, úgy, ahogyan a témát alaposan ismerő másodéves jogászhallgatótól elvárható lett volna.

- Hát, valami téglanyomó ketyere fóliába nyomja, aztán elvesszük a szupermarket megfelelő polcáról -, mondtam, mert nem akartam teljesen tudatlannak tűnni, mert a papa mindig elvárta, hogy autodidakta módon ismerjük mindazt, amit ő hosszú élete folyamán itt-ott felcsipegetett...

Reakciója az elvárásaimnak megfelelő volt. Ajka lebiggyedt, és csak annyit mondott: - jellemző! Bár, honnan is tudhatnád... - folytatta meglepő engedékenységgel, és tudtam, ennek valahol a közeli jövőben meglesz a böjtje. Nem is kellett sokáig várnom. A papa fátyolos tekintettel meredt a múltba, ami valahol a jobb fülem mellett 62,37 fokos szögben volt, ahol általában a Miss Februárt tartom a Playboyból a falra kiszögezve.

- Nagymamád, mindig saját kezűleg készítette. (Nem hiszem, hogy a Nagyi éppen Miss Februárról jutott az eszébe). Hiszen nem volt se vaj, se tejfel, meg túró a faluban. Csak a tejet hozhattuk Földesiéktől, minden második este három litert.

Ezt persze már tudtam, mert a papa gyermekkora nyitott könyvként hevert előttünk, mert Dzsoki Jújing helyett az ő (meg a mama) meséit hallgattuk, és ennek igencsak meglett az eredménye: a suliban hülyének néztek, hogy nem vagyunk tisztában a Dallas című társadalmi dráma mindennapi eseményeivel, a másik, hogy nálunk sose probléma az áramszünet, mert családi beszélgetést mindenkor, és minden formában el tudunk képzelni, és végre is tudjuk hajtani. Szóval ott tartott a papa, hogy a nagymama maga vajalt otthon, és ezt valahogyan az apám összefüggésbe hozta azzal a három liter tejjel, amit a Földesiéktől hordott.

A papa mindig ilyen ám!

Fel tudja az ember érdeklődését csigázni, de piszkosul.

Most is félretoltam az egyetemi jegyzetemet, és valódi érdeklődéssel fordultam a téma és a papa felé, mert arra gondoltam, hogy a végén még valami megdönthetetlennek látszó összefüggést fog felfedni a Földesiék teje és a nagyi vaja között.

- Na, gyere velem -, mondta az atyám, és mint a tank, kicsörtetett a konyhába. Derékig belebújt a fricskóba, és egy négyliteres lábassal tért vissza, ami tele volt tejjel. Épp ideje, hogy kiszedje, mert semmi nem fért el mellette, és már untam azt is, hogy a papa állandóan a lelkünkre kötötte, hogy vigyázzunk rá, és nem szabad hozzá nyúlni. A lábast az asztalra helyezte, és letelepedett egy hokedlire. - Vedd ki a kis kancsót is -, utasított, és én természetesen szót fogadtam. A kis kancsóban valami fehér izé volt, amit szintén tilos volt fogyasztani, és nem adta az okát a papa.

- Nos, ebben tejszín van - mutatott a kancsóra. - A tej a piacról való, a nemrég nyílt boltból, ahol házi tejet árulnak.

Eddig világos volt a magyarázata, mert én hiszek neki, akkor is, ha a tejboltja valahogy nem tudott igazán lázba hozni.

- Most megmutatom, hogyan kell leszedni a tejszínt a tejről - jött elő a papa a meghökkentő dumával.

- Te, papa, a tejszínt a tejből csinálják? - néztem rá egyre tisztelettudóbban.

- Nem - bólintott -, azaz hogy igen, szóval házi módszerekkel a tetejéről kell leszedni, miután hűvös helyen állt legalább egy éjszakát. A nagymamád is így csinálta - védekezett a papa, s leszedte egy kanállal a tej tetején összegyűlt tejszínt.

- Rendben, de mi köze ennek a vajhoz? - kérdeztem, mert alapos ember lévén a végére akartam járni a dolgoknak. De az atyám nem szólt semmit, csak meregette a tejszínt a tej felszínéről, amikor is világrengető felfedezést tettem: kezdtem kapiskálni, miért nevezik a tejszínt tejszínnek...

Miután végzett az atyám, a kis sárga kancsóban összegyűlt vagy egy liternyi tejszín.

- És ezt kétszer négy liter tejről szedtem le! - mondta csillogó szemmel, s nem akartam megmondani, hogy ez kit érdekel rajta kívül, mert kezdtem valóban kíváncsi lenni, hogy mi sül ki ebből az egészből.

Most a papa elővett egy kristályvizes flakont, és beleöntötte a tejszínt.

Nocsak!

Csak nem palackozva akarja árulni? De akkor miért nem tölti tele?

Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok jártak a buksi kis jogász fejemben, miközben a papa rácsavarta a flakon kupakját, és elindult velem a szobámba. Menés közben elkezdte a palackot vízszintesen rázni. Illetve lötykölni. Most egy kicsit meg vagyok fogva, mert nem ismerem az idevonatkozó szakkifejezést. Legjobb lesz, ha megpróbálom szakszerűen elmagyarázni: az atyám elmarta a palack fenekét, majd másik kezével a tetejét (kupakot) és horizontális mozdulatokkal lötybölte. A tejszínt hol a palack elejébe küldte, hol a hátuljába, és a tejszín habzani látszott, illetve nem látszott, mert a papa elég gyorsan csinálta.

Közben beszélgettünk.

A nagyimról, meg Nagyszékelyről, ahol a papa felnőtt, meg a köpülésről, meg a tehénről, meg belé fojtottam a szót, amikor a Fradi góljait mutatták az összefoglalóban, amit a papa nem igazán értékelt, mert ő ugye Vasas, és én nem cikizem ezért, mert ő eléggé szégyelli magát az Angyalföldiek helyett (szegény).

Na, most senki nem fogja elhinni, hogy mi történt. A Tököli gólt rúgott, én meg eldobtam magam a meglepetéstől. A papa rázásától a flakonban egyszer csak megjelent egy darab vaj! Hát ez nem igaz! Isten bizony! A papa rázta, rázta, addig, amíg a Tököli bevarrta a gólt, és ettől vaj lett a kristályvizes flakonban! Ezt csinálja a papa után bárki meg az Újpest!

 

A Fradi győzött, a Vasas kikapott (a papa reméli, hogy nem esnek ki megint, de ez elég szélsőséges nézetnek tűnik számomra, mert a papa mindig is vérmes Vasas szurkoló volt, s nem látja reálisan az esélyeket), mi pedig kimentünk a konyhába, mert az egy dolog, hogy a papa meg Tököli belevajazott a flakonba, de kíváncsi voltam, hogyan veszi ki a vajat a Fradi nélkül a palackból?

 

 

 

 

 

 

Nos, erre is volt frappáns megoldása: kiöntötte az írót egy tálkába, és ettől megint okosabb lettem, mert lassan kezdett kirajzolódni előttem, hogy házi tejüzem lettünk, és különböző gyártási folyamatok során mi mindent is tud az én apukám készíteni. A vaj ezután úgy bújt elő, hogy egyszerűen nem volt fóliázva, sőt még kocka sem volt, hanem jó lágy, és a papa ütögetésétől, amit a palack aljára mért, centinként a kis tálkába kunkorodott

 

 

 

 

 

.

Hidd el, hogy mindez így történt.