Tengerisaláta

Vannak dolgok, amiket az ember elfelejt, és mégis élénken élnek valahol legbelül Most egy efféle történetet mesélek el:

A forradalom évében nyolc éves legényke voltam. Budapesten laktunk, a hetedik kerület Csikágónak nevezett részében. Akkoriban a Landler Jenő utca volt a neve, ma már az én nevemet viseli: István utca a becsületes neve. Klassz volt ott lakni. Közel volt a Licsó, vagy Licsaj, mert mi így hívtuk a Városligetet, ahova minden nap játszani mentünk.

Nos, az ominózus születésnapon Nándor bácsi (aki Kistibi édesapja volt) azt mondta:

– Istvánka, kapsz tőlem valami érdekeset születésnapodra! De hogy mit, azt csak holnap tudod meg! –, mosolygott, és én rettentő kíváncsi lettem! Vajon mit kapok? Mi lehet az a csuda, amit csak holnap kaphatok meg? Édesanyám mosolygott, mert ő már tudta, Kistibi titokzatosan vigyorgott, mert ő is be volt avatva! Hogy miért volt Kistibi az egyszerű Tibi helyett? Annak is megvan a logikus magyarázata. Nándor bácsi és Magdus néni is egy-egy Tibor nevű fiút hozott az első házasságukból, logikus, hogy az egyik Nagytibi lett, a másik Kistibi. Szóval alig győztem kivárni a másnapot, amikor félnapi izgulást követőn ebéd után elindultunk, hármasban. Kigyalogoltunk a Thököly és a Dózsa György út sarkára, és onnan már látni lehetett a célt: a Népstadiont! Korán kellett menni, mert hosszú sorok kígyóztak a pénztáraknál.

A 24-es felső tribünre vett jegyet Nándor bácsi. Igen csak fel kellett gyalogolni a magasba, de megérte! A meccs kezdetére zsúfolva volt a stadion  A Népsportnak hiszek, mert 104 ezer nézőről beszélt! Négy éves koromban kihoztak már engem ide, ráadásul az Aranycsapat egyik meccsére, de ez azért más volt. 

Kijöttek a csapatok, és egy városnyi ember zúgta:

– Hajrá Vasas! Hajrá Vasas! – köztük én is! Mert a lelkesedés ragadó! Aztán a meccsen potyogtak a gólok, a Vasas, a Közép Európai Kupa meglepetéscsapata kilencet rúgott a döntőben az Európa szerte híres és komoly erőt képviselő bécsi  Rapidnak! – hajrá Vasas! – versenyt kiabáltuk Kistibivel, majd átvettük a tömeg ritmikus buzdítását. És minden gólnál ugráltunk, ölelkeztünk, és az alkalomban nem volt hiány!

Csordás kétszer, Raduly kétszer, Szilágyi négyszer és Teleki rúgták a gólokat, és írták a szívembe,,egyre mélyebben, kitörölhetetlenül, azt, hogy VASAS! Mert a meccs végére szerelembe estem, mindörökre elköteleződtem az angyalföldi piros kékek csapatához. Ez a szerelem a mai napig tart. Napra pontosan hatvan éve volt a meccs (1956. augusztus 4-én), és én a Vasast azóta csak szeretni tudom.

Ahogyan a két éves Máté unokám mondta, amikor arra tanítottuk, hogy kinek mi a neve a családban:

– Édesapa Szabolcs, édesanya Milaléla, nagymama Enikő, nagypapa... nagypapa... – itt megállt, mert sose hallotta, hogy a nevemen szólítottak volna a családban, aztán felragyogott a szeme, és kivágta – a nagypapa Vasas! – és hát, ennek én megörültem, és sajnálom, hogy azóta megtanulta, hogy István.

Szóval ez a meséje annak, hogyan lettem Vasas drukker. Valóban mese, mert bizony nem emlékszem arra a meccsre. Csak a napfényes stadion, a zúgó tömeg, és valami felejthetetlen öröm hagyott nyomot bennem. De ha én elhiszem, hogy valahogy így történt, akkor bárki elfogadhatja valósnak ezt az igaz mesét...

Ha mást nem, de jófajta erős paprikát minden évben ültetek! Méregerős cseresznyepaprikát, chilit és egy hosszúkás fajtát, amit én csak ramnic-inek hívok, mert a romániai rokonoktól kaptam, és nem tudom, milyen névre hallgat, de jó erős.
Sokat szoktam ültetni.
Késő ősszel felfűzöm erős cérnára, és feldíszítem vele a lakást, az oszlopokat.

Az éves termést három részre osztom be: egyszer novemberben, egyszer februárban, és utoljára májusban készítek darált paprikát. Először letöröm a csutkát, és beleteszem az aszalóba, csont szárazra szárítom. Majd az ősrégi kávédarálót telerakom kisebb darabokra tört, száraz paprikával.

 

î

A hét vége erődemonstrációról szólt. Én is kimentem.
Szombaton.
Tudom, ez sokaknak a szemét csípi, de nekem a szívem oda húz... és ehhez valójában senkinek semmi köze. De egyszer erről is kell beszélni. A hangulat kiváló volt. Voltak zászlók, transzparensek! és mi fél szavakból is megértjük egymást! Egy szemvillanás, egy kézmozdulat... mi itthon vagyunk! Akárki, akármit mond, ez a mi otthonunk, és ebbe nincs beleszólása senkinek.
Az igazsághoz tartozik, hogy nagyon régen voltam ehhez hasonló rendezvényen, de most kedvet kaptam, alig várom a következőt! Hogyan is mondja a latin közmondás?
Similis simile gaudet. A hasonló a hasonlónak örül! Nagy igazság!
Örülök, hogy kimentem, örülök, hogy ott voltam, a baj csak az, hogy nem jött ki minden velem egyformán gondolkodó. És kevés volt a biztatás. De most bízunk a jövőben. Leszünk mi még hangosak is, elnyomjuk az ellenfél hangját, mert nekünk ellenfelek, nem ellenségek, akik a másik oldalon állnak. Ezt azért sokan megtanulhatnák.  Azért, mert a szíve máshova húz...
Szóval jó volt, szép volt, örömteli volt. És az angyalföldi fiúk legyőzték három nullra a ceglédieket! Hát még az is lehet, hogy jövőre sokkal szebb lesz a Vasas stadionba kimenni!

Van nékem egy barátom. Nem az a fajta, akivel sülve főve együtt vagyunk, de olyan, hogy bármikor kereshetjük egymást, ott folytatjuk, ahol abbahagytuk...

Remlac néven jegyzi magát a neten, de régebben Lackics "névre" hallgatott, illetve használta aláírásaiban. Lac egyértelműen a Laciból jön. Kics pedig Kicsi, a vakvezető kutyájának a neve volt. Ma már egyedül él, mert Kicsi elment. De Lacit annyira megtanította éléni a környezetében, hogy már nincs szüksége kutyára, mert Kicsit egy se tudná helyettesíteni.
Egybenőttek, Laci egyik felévé lett, és az ember a saját énjének a felét nem tudja lecserélni. Most már inkább Remlacként találkozom vele a neten.
Laci valaha monoton életet élt, boltvezető helyettes volt, amikor végleg eltűnt a fény az életéből, a színek elhalványultak. Azonban az élete, amióta "elvileg" a feketeség veszi körül, színesebb lett. Kitárult a világ számára.
Laci felszabadult.
Idézem a hitvallását: "A rendelkezésemre álló időt a magam és mások számára értelmesen és hasznosan eltölteni."
Laciból író lett, Laci előadásokat szervez (Ezer arc, ezer tálentum), fogadásból vakon egy év alatt 2000 km-t túrázott, majd kitalálta a Magyarországi nyolcast, és túratársaival egy fekvő nyolcast rajzolt hazánk térképére. Ez talán kicsit szimbolikus is, hogy akiben akarat van, annak számára a lehetőségek végtelenek...

Jaj, istenem, mit is akartam mondani? Ja, megvan:

Legyen tíz perc időd arra, hogy látogass el Laci honlapjára. legyen két perced arra, hogy behunyt szemmel elkísérd őt a Hortobágyra, ahol hangokat gyűjtött. A "nap hangja" link alatt meghallgathatod a hortobágyi halastavaknál a zúgó nádasban egy nádi rigó és egy bölömbika hangját...
Tulajdonképpen csak ennyit akartam mondani.

Most paradicsom befőzéssel foglalatoskodom (cukkinis csatni van soron), és kiválogattam a fiú paradicsomokat, a lányok örömére!

... ezt hoztam be!

Régen nem jelentkeztem. Sok-sok más irányú elfoglaltság miatt nem volt időm blogolni. Közben a kertben sok minden történt. Az első az, hogy eléggé elhanyagoltam azt is (kényszerből), aztán meg látástól-mikulásig ott dolgoztam: gazoltam. De közben kipróbáltam magam, hogy neki állhatok-e egyedül egy kemencének? Azt mondtam, hogyha egy bográcsozót meg tudok építeni, akkor neki merek állni a nagyobb munkának is. Ki akartam próbálni a dongaépítést is, ezért olyan "építményt" terveztem, amiben van alul egy fatároló, és ez lehet íves tetejű. Nos, nekiálltam:

Elkészítettem a beton alapot, majd két dübel segítségével felerősítettem a talpas bográcstartót. A tartó egyik falára majd tégla jön, így jó stabil lesz:

Ezután két sor téglát tettem le, majd jött a boltív. meg kellett oldanom, hogy a boltív támaszkodjon is a falra, és tovább építhessen majd, ezért egy téglát élére állítottam, így némi tégla faragással csak-csak összejött:

Ezután megmagasítottam a három oldalt, a közepét feltöltöttem homokkal, majd régi kőlapokkal borítottam.

Sajnos vannak erős hiányosságai:

1. Minden sarka különböző magas...

2. A boltív nem ível szépen...

3. Az alja kissé hátra lejt

4. Randa.

Az egyes pontot kijavítom, amikor be lesz vakolva.

A kettessel nem tudok mit csinálni.

A hármas hibapontot majd korrigálom (vagy vízkivezető csatornát fúrok a falba, vagy nem)

A negyedik hibát talán a vakolással csökkenteni tudom  majd.

Nem éltem meg igazi sikerként ezt a bográcsozó építését, de van némi mentségem: a bontott tégláim legalább 4 különböző méretűek voltak, és az azonos méretűek természetesen másképp kopottak.... Sajnos a térdelés egyáltalán nem megy, így a "földközeli" munka igencsak keserves...

A kemencén még gondolkodom. Talán ha új téglát használnék, akkor nem lenne gond a szintezés, de arra nem igen lesz pénzem...

Meglátjuk...

Jó régen jelentkeztem!
Bokros teendők elvontak Akáról, a kert elhanyagoltatott (muszájból, mert a szívem vérzett, hogy nem dolgozhatok benne). De végre itt a nyugalom, újra belátom a napjaimat, tudom tervezni.
Az első a kert, a virágokat most hanyagolom. A palántáim igazán jól sikerültek, és a "hülye tavasz" már kikényszeríti a palántázást.
Két dolgot akarok közhírré tenni: lugasparadicsomot ültetek, és ehhez (kísérleti) támaszt készítettem. Még merevíteni kell, és néhány oszloppal, karóval alulról megtámogatni, de látható, hogy milyen lesz:

Kaptam egy jó pár fóliasátor merevítőt, ami csak elvolt a kert egyik zugában, most kipattant az ötlet, hogy felhasználjam támrendszerként. Egy vascső a földbe, ráhúztam a műanyag sátormerevítőt, ahol találkoznak, ott dróttal összekötöttem. Jön még hozzá jobbról és balról is merevítés. Ide jön majd a kígyóuborka is, hadd menjen a magasba, a csövek tövéhez meg teszek még karós babot is.
Amit magam találtam ki, az a jövőbeni öntözésre vonatkozik: a palánták mellé földbe süllyesztek egy ásványvizes palackot (az alja kifúrva két helyen, kisebb lyukkal). Ettől azt várom, hogy jóval kevesebb vízzel meg tudom oldani a locsolást!

Valószínűleg, az idén lesz egy kemencénk az udvaron. Tegnap megtettem az első lépést. A kemencebence.hu oldal fórumán sok-sok képet, a galériában sok-sok albumot láttam, de senki nem kezdte el itt a fotózást (ha igen, akkor elnézést!)

Azon még mindig töröm a fejem, hogy vajon az öntöttvas fürdőkádból legyen-e a tűztér, vagy inkább egy dongás téglaboltozatú kemencét építsek. Eddig abban a hitben éltem, hogy a kád mérete az egy kisebb kemencének felel meg, de nemrégiben volt nála vitorlázás ügyben beszélgetni egy falumbéli, aki mint kiderült kályhás (és épített már kemencéket is), és szerinte a kád nagy égésteret ad.

No, majd kérdezek a fórumban. Viszont most, hogy a linkért ellátogattam a kemencés honlapra, olyan információ birtokába jutottam, ami eldöntötte a kérdést: dongás kemencét fogok építeni. Ennek igen egyszerű az oka: ez a Bakony vidékére jellemző kemencefajta. Akkor már nehogy mást építsek itt, a Bakonyalján!

És hogy elképzelésed legyen arról, hogy miféle kemencém lesz, beszúrok egy fotót az egyik kemencés galériából:  persze csak a típus, a hogyanról még nem döntöttem.  A dongás tűztér jól látható, lesz majd neki teteje is, első kéményes lesz, és már az is megvan, hogy a kemenceajtót hogyan fogom megszerezni (mert az sokáig gond volt). Annyival biztosan más lesz, hogy a kémény alatt nagyobb lesz a hamuzótér, és az is íves lesz! No, majd ha a tervrajz meglesz, akkor jelentkezem.

A Konyhakert természetesen blogban láttam, és megcsináltam. Minden volt hozzá: maradék esőcsatorna darab, föld, amivel megtöltsem, régi szúnyogháló, amivel lezárjam a végét, és drót, amivel felfüggesszem... Ami nagyon szimpatikussá tette: derékkímélő művelésre ad lehetőséget!

Talán választhattam volna "jobb" helyet is neki, de itt, a terasz oldalán mindig szem előtt lesz, bár jobb lett volna, ha a teljes hosszában végigmegy. No, nem baj. Amit először használtam, az amivel megtöltöttem: "saját termelésű" komposzt!

Ezen a képen láthatod, hogy úgy állítottam be, hogy legyen egy kis esése, a víz ne pangjon benne, mivel az alja nincs kilyukasztva. Ezért is zártam le a végét szúnyoghálóval, hogy a vizet kiereszthesse...

Úgy tervezem, hogy ide fejes salátát, hónapos retket teszek majd, és a végébe pedig snidlinget. Persze ez csak terv, majd meglátjuk...

Ha már megbontottam a komposztot, akkor nekiveselkedtem, és át is forgattam a régit (ez két éves, tavalyelőtt készítettem. Most a teteje került alulra, kapott levegőt, majd ha időm és a derekam engedi, akkor a tavaly ősszel kezdett komposzthalmot átforgatom a kidobált helyére.

.
Nagyon élvezem a kerti munkát, csak egy baj van, és az egyre nagyobb: a derekam... amíg ezt a kis munkát elvégeztem, kétszer kellett bejönnöm és leülnöm... ez bizony sajnos.

Nem tudom, mi lesz az idén a kerttel. A tavaszt nem tudom teljes egészében rászánni, sok dolgom lesz most Pesten...

Hiába olyan olyan az idő, hogy Bálint gazda azt írta a hírlevelében, hogy: "a növények becsapva érzik magukat...", mégis kerti munkával töltöttem a délutánt.
Eddig a palántáimat az ablakpárkányon neveltem, de ez nem sokáig tartható állapot. Ha ablakot akarunk nyitni, akkor az igen komplikált feladat, no meg a palánták állandó forgatása is szükséges. Aztán ha az ember elhatározza, hogy az idén nem vesz palántát... akkor bizony sok-sok ablak kellene hozzá.
Úgy esett, hogy az egyik kedves ismerősünk a faluban felajánlotta, hogy az ablakból települjek át a melegházába. Ő nagyban foglalkozik virággal meg efféle. Nem kellett nagyon noszogatni, Gyorsan elültettem a szükségesnek ítélt magokat, és átvittem.

Ez azért is nagyszerű megoldás, mert állandó gondom volt, ha Pesten tanítok, akkor abban a hat napban mi történik a konyhakertbe szánt növénykéimmel. Az mégse elég nekik, ha Pestről agykontroll útján megüzenem nekik, hogy szeretem őket, a víznek valahogyan jobban tudnak örülni.
Ezek a gondok már átmentek múlt időbe!
Szóval azt mondja az irka, hogy a sűrűn vetett magokat kikelés és némi erősödés után pikírozni kell, hogy ilyen rettentő szakszerű legyek, ami tűzdelést illeti. A befőzni való paradicsomom - egy cserépben - már szép nagy volt, ezért azt már át kellett ültetnem.
Közben Csilla, a kertész, tanított: nem baj, ha a paradicsom gyökere visszahajlik, jó mélyen kell az átültetést megcsinálni, egészen az alsó sziklevélig be kell tenni a földbe, mert a paradicsom a földbe került szárán is nevel gyökérzetet, így a palántáé erős lesz, amikor ki fogom ültetni.

A munka öröm.
Azt látni, hogy ahogyan a kis palánták sorakoznak a kis műanyag cserepekben. Látom a kertem, hogy piroslanak majd rajta a hatalmas paradicsomok... Csak a paprikáim... nem tudom, miért nem kelt ki szinte egy sem! Se a cseresznyepaprikám, se a fűszerpaprika, se a tölteni való F11-es, se a chilim. Csak a macskapöcse, de abból legalább annyi van, hogy erős paprikából nem lesz hiány jövőre sem.
Most más dolog van. De vasárnap, új magokat ültetek rájuk, és lesz késői palántám.
Nem sietek. Már megtanultam, hiába árulnak a piacon gyönyörű, hatalmas palántákat április elején, csak májusban teszem ki, a fagyok után, és az pontosan akkor fog teremni, mint a 200 forintos, drágán vásárolt paradicsompalánta.
Azt a földet, amiben eddig nevelkedtek a növények összegyűjtöm, és megy majd a kertbe, vagy a muskátlik átültetésére használjuk, de a palántafölddel nem kevertem össze, mert fennáll a fertőzés veszélye.

Nem kéne felmondani a meteorológusoknak, és olyant szerezni, aki jó időt tud mondani?

Azt hittem, hogy mostanra már arról számolhatok be, hogy mi mindent ültettem el a kertben, de csak olyan képeket tudok mutatni, hogy:

Egy hete is még majdnem derékig ért a hó az udvaron, nem tudtunk átmenni a kertbe.

Hát, elmondhatom, hogy szerencsém van. Március 14-én (tegnap) délben indultunk Pestről. A szokásos út másfél óra.
Bicskénél jártunk, amikor elkezdett esni, majd Felcsút környékén átváltott télire, és havazott már. Mire Csákvárra értünk, hófúvás, jeges út, a tél legkegyetlenebb időjárása fogadott.
Menni kellett, nincs mese. Szerencsére előttünk egy furgon ment, legalább negyvennel repesztett, rátapadtam a két vörös lámpára, és azt követtem. Nem jártam úgy, mint a viccben:

Felhőszakadásban megy az autós, rátapad az előtte haladó hátsó lámpáira. Egyszer csak az megáll. A vezető ideges lesz, kiszáll, és megkérdi: - Miért nem megy tovább?

- Hát mert én már a garázsban vagyok... 

Igaz, egyszer megcsúszott a furgon egy kanyarban, nekem fékeznem kellett, de a szembejövő autó is tudott lassítani, megúsztuk.
A szél fütyölt békésen...
 Azt hittük a 81-es úton Mór felé jobb lesz. Annyival volt jobb, hogy nagy forgalom volt mindkét irányban, de 40 km/h-s sebességgel haladt a konvoj.
Bakonysárkány előtt két kilométerrel megállt a kilométernél hosszabb sor, és álltunk. Vártunk.
A szél fütyölt békésen...
Aztán megindultunk, majd megálltunk 42 méter araszolás után.
A szél fütyölt békésen...

Aztán megindultunk, majd megálltunk 93 méter araszolás után.
A szél fütyölt békésen...

Aztán megindultunk, majd megálltunk 115 méter araszolás után.
A szél fütyölt békésen...
Aztán jött a nagy megönnyebbülés: kikerülhettük a pótkocsis kamiont, amelyik nem tudott az alig kaptatón felmenni a jeges úton. Végre Bakonysárkány. Befordultunk, otthagytuk a 81-est, innen már haza megyünk!
Egészen addig, amíg a dombtetőre nem értünk. Ott úgy fújt a hó a süvöltő szélben, hogy nem lehetett semmit se látni! Csak az út két oldalán levő fákat sejtettem, előttem vagy 50 méterre. Aztán amikor a levegő kitisztult már benne voltam a hótorlaszban!
Hogy a jó rossebb egye meg!!! Most mi lesz? Lelki szemeim előtt láttam magam két nap múlva is ott ücsörögni a kocsiban... De a Jóisten nem így gondolta.
Jöttek a jó emberek, akik segítettek. Előbb a házaspár, akiktől a tejet hozzuk. Hiába volt a jó akarat, kézzel nem lehet havat lapátolni. Legalább az asszonykámat hazavitték.
- Pista bácsi visszajövünk lapáttal! - biztattak.

Megy a haddelhadd szpr. Dr. Varga  István képviselő úrnak a Tisztelt Házban "elkövetett" felszólalása után.
Ennek kapcsán el kell mondanom egy történetet.
Volt egyszer egy kis falu.
Ott élt egy házaspár. Két gyerekre kellett volna a családfőnek keresni, de inkább a kocsmában múlatta az időt, mint afféle szeszkazán. Ám a felesége kitartott mellette. Persze volt sok szóbeszéd a faluban, hogy milyen csihi-puhi megy Gyuszi bácsiéknál, csak azt nem értették, hogy hogyan is van ez: Julika néni egy fejjel magasabb az uránál.
Egyszer Gyuszi bácsi túlontúl felöntött a garatra, Julika néni meg amúgy is ideges volt, hát nagyon mérgesen várta haza az urát.
Késő délután ért haza a férj, az asszony éppen vasalt. Gyuszi bácsi motyogott valamit a hosszú útról a téesz irodától hazáig, mire az asszonyt elöntötte az epe. Elkezdte pofozni, karmolni Gyuszi bácsit, majd megragadta a fülét, és dühében a keze ügyében levő tárggyal kezdte ütni. Az meg a tűzforró vasaló volt. Sikerült vele homlokon nyomni a férjét, de úgy, hogy tenyérnyi tüzes folt lett a homlokán. És ugye a reflex még a részegnél is működik, tehát elrántotta a tüzes vas miatt a fejét.
Megszabadult.
Csak a füle maradt a felesége markában.
Hirtelen csend lett, Julika néni dühe rémületre váltott, amikor meglátta, mit szorongat, Gyuszi bácsi kijózanodott, majd üvölteni kezdett. Szerencse, hogy délután volt, elérték még a buszt a szomszédos nagyközségbe, s irány a kórház.
Gyuszi bácsi fülét visszavarrták, a fejét bepólyálták, s hazamentek.
A falunak azt mondták, egy traktornak ment fejjel az öreg, az tépte le a fülét...

Elképzelhető, hogy megmaradok, túléltem, bár még nem tértünk magunkhoz!
Az elmúlt egy hónapban csak annyit "tudtunk", hogy rendezvényre készülünk, de egy hete rádöbbentünk, hogy a fiunk fog nősülni!
Nem fárasztok senkit az előkészületekkel, csak annyit mondok, hogy most már tudom, honnan jön a három napig tartó lakodalom intézménye: az olyan anyáktól, mint az én feleségem is, akik olyan irdatlan mennyiségű kajával készülnek, hogy azt három napig (se) lehet elfogyasztani!
Sok volt a dolog, sok apróságra nem figyeltünk, még szerencse, hogy a készülődés utolsó napjaiban itt volt a fiam, és olykor-olykor rám szólt:
- Nyugi, apa! Nem kell idegeskedni, minden jó lesz, lesz, ahogyan lesz!
Nem fogok sok képet mutatni, mindössze tizenegyet. Pedig el lehet hinni, hogy van vagy 654.987 darab, amiből választanom kellett! Az elsőn azt mutatom meg, hogy hol volt az esküvő. A kis menyem találta ki, hogyha már Akán, akkor legyen a szigeten. Itt:

A szigetre fahíd vezet

A tulajdonos, mert ez egy magán tó, az első szóra megengedte, hogy szombat délután egy órára birtokba vegyük.
A romániai rokonoknak kibéreltünk egy házat, ott várták, hogy a násznép megérkezzen a vőlegénnyel, hogy kikérjék a menyasszonyt.

A menyasszony türelmetlenül várja a kikérőket

A násznép elénekelte J. S. Bach Parasztkantátáját:

majd a vőlegény elindult a menyasszonyért. Nem sokat kellett várni, mert ment, szinte szaladt a vőlegény, aki a menyasszonyi csokorral a kézben ment érte. A virágok a mi kertünkből való, ezt kimondottan így kérte Mihaela.

A vőlegény elindul a menyasszonyért

A násznép levonult a tópartra, a fiatalok mindenkit előre engedtek.

Majd a Nászinduló hangjaira, ahogyan ez ilyenkor nálunk dukált, besétáltak a szigetre.

Szerencsére a kiterjedt baráti körben zenélni tudók is vannak

Mivel a szigeten még nincs áram, ezért a zenét két csellista szolgáltatta.

Kimondták az igent...

Már házasok.

Itt már a gratulációkat várják

Még az akai nyugdíjas klubból is eljöttek boldogságot kívánni!

A násznép zöme a barátok közül került ki

És egy közös fotó a szülőkkel.
Utána vacsora a "kultúrban". A menü: sütemények, pincepörkölt, kovászos uborka, sütemények. Azt hiszem, ha nem kellett volna kényszerből a süteményeket kitenni azonnal, akkor talán elfogyott volna az összes pörkölt, de így maradt bőven.

A kert végében volt hely bőven letáborozni

Sokat lehetne mesélni, de egy esküvő azért csak az érdekeltek számára érdekes, ezért visszafogtam magam.

Azt mondják emberi dolog tévedni... De néha jópofa eredménye van! Mert mi történt két napja? Aszondja Seafalconné:
- Isti vegyél ki lecsót a fagyasztóból.
Ideje elfogyasztani a tavalyit, mire megjön az új szezonja. Ez okés. Kivettem. Volt egy kevés maradék pörkölt (a fiúk már kiröppentek, és csudák csudája, kiderül, hogy tud lenni maradék pörkölt), úgy hiszem senki nem mondja, hogy a lecsóval nem szabad összeházasítani!
Az asszonykám nekiállt főzni.
A lecsót kitöltötte a zacsekból, keveri, kavarja, valami gyanús, de rohadtul. Hozza az egyik zacskót, amiben maradt egy kevés lecsónak látszó izé, azaz izének látszó lecsónak gondoltság...
- Szerinted ebben a zacskóban mi volt?
Megkóstoltam.
- Sütőtök püré.
Akkor jó.
Most ki fog derülni, hogy milyen kirafinírt az ízlésünk, és kulinárisan elővezetjük a lecsós sütőtököt. Vagy a sütőtökös lecsót. Természetesen a pörkölt már benne volt.
Nos, az ebédre szánt biomassza finom lett, csak, hogy is mondjam... egy kicsit túl krémes lett. Ezért azt találtuk ki, hogyha a lecsó finom nokedlivel, akkor kell bele egy kis főtt tészta.
És kérem lőn. Megettük. És finom volt. és volt hozzá sváb kovászos uborka...
Hát így esett, hogy az olasz konyha (pasta) és a magyar konyha találkozása az elveszett Cavinton hatására ezt eredményezte:

Sütőtökös lecsó tésztával, kovászos uborkával (a grenadírmars vetélytársa)

 Dolgozom a kertben. A kapu nyitva egy kocsi lassít a ház előtt, megáll. Vajon ki lehet? Kimentem. Egy teli szájjal vigyorgó pasas szállt ki, nyújtja a kezét.

- X.Y. vagyok, Pestről jöttünk, a cégünk ma tíz éves, és ezért járjuk az országot, és ha egy dolgos embert látunk, aki a kertben dolgozik, azt megajándékozzuk, de csak ma, és mindössze tízet! - hadarja egy szuszra. Kedves, talán túlzottan is. Sajnos a nevét nem értettem, pedig megérdemelné, hogy leírjam, hadd ismerje meg mindenki, aki olvassa a blogomat!

Én is bemutatkoztam.

A pasi megy a kocsihoz, kiszáll egy szőkeség is, mindeniknél vannak valami dobozok, amit most nekem adnak majd ajándékba! Hát nem kedvesek?

- Ide tegyék a kerti asztalra! - mutattam. Közben kijön az asszony is. És a nagy dumás máris kezdi az ajándékok magasztalását. Elsőként egy szupernek látszó serpenyő, amin termosztát van, meg betét (szárnyas-e nem tudom), meg egy csepp olajjal megfőz mindent, energiatakarékos és koleszterinemet is csökkenti, meg a vérnyomásomat is. Kár, hogy nem hiszek a csodaedényben!

- Hány éves házasok? - kérdezi hasbjukatbeszélőkém..

- Harminchat...

- Hát akkor kedves István, ajándékozza meg a feleségét ezzel! - és a kezembe nyom egy férfi és női karórát, ránézésre legalább 500 forint összértékben.

Kaptunk még egy kozmodiszket is, ez igen hasznos, bár már van.

Kaptunk egy V alakú szeletelőt, bár az is van (kettő is).

Kaptunk még egy színes serpenyőt, de nem bontják ki, mert ki tudja, mi a franc van a dobozban?

Ennyi mindent kaptunk ám!

Hiszed-e?

Én nem akartam hinni a szememnek! És miért? Mert dolgos vagyok, és szép vagyok (ezt csak én teszem hozzá, de tény!).

Mindent lepakolnak az asztalra, már búcsúznának, amikor, ugye meg kell értenünk, még van egy nüanc:

- Tudják, nekünk vissza kell igazolnunk a cég felé, hogy nem magunknak tesszük  el a holmikat...

Ez tiszta sor, majd írunk egy köszönő levelet!

- ...ezért aztán ezt a serpenyőt, aminek az értéke 60.000 forint jelképesen meg kellene venni, elhanyagolható az ár, ha az ajándékokat figyelembe vesszük, csak 39.990 forint, ezt ugye megértik?

Megértettük.

Főleg azt, amit már úgyis tudtunk, hogy semmit nem adnak ingyen.

Ők meg nem értik, hogyha megértjük, akkor miért mehettek Isten hírével a sok szép ajándék ellenére...

Mert ugye, semmi cégnevet nem lehetett kiszedni belőlük...

Csak annyit, hogy Laci bácsi konyháját ők látják el termékkel, meg a Stahl konyhát is... De ez nem mond semmit, mert ezeket én nem nézem.

Szóval  csak ezt akartam elmondani... és ha hozzád is elérnek, akkor rúgd ki őket két lábbal!

Sváb kovászos uborka

Csak szólok, hogy el ne felejtsétek, már lehet kovászolni az uborkát! Ez az egyik nyári kedvenc, nemcsak savanyúságnak, hanem magában is szeretem ropogtatni! Van sokféle fűszerezéssel, én ezt most készítettem először. Tavaly is szerettem volna svábul kovászolni, de akkor már nem volt öreg krumpli, az új meg erre nem jó. Most viszont van még elég, tavaly a kisbéri piacon vettem két zsákkal, és igazán meg vagyok vele elégedve, mert most is szép, mint egy öregasszony, csak ráncos, de belül nem rohad, nem fekete, nem kell a felét pucoláskor kidobni.
Azt is hadd mondjam el, hogy idén nagy reményekkel nézek a betakarítás elé, mert lesz hol tárolni a zöldséget, a krumplit, elkészült a pince, illetve "csak" felújítottuk. Ide nyugodtan hordhatom majd a káposztákat, a répákat, meg mindenféle földi, illetve kerti jót, mint pl: palackos boraim, de még az ásványvíznek is itt lesz a helye!
Szóval sváb kovászos uborka:
Egy ötliteres üvegbe nekem két és fél kiló uborka fért bele. Megmosva, a végei levágva és behasítva. Az üveg aljára tettem tavalyi kaprot (mélyhűtő), meg egy sor karikára vágott krumplit. Kevés fokhagyma is került bele. Most ment jó szorosan az uborka, majd megint kevés fokhagyma, és pár szelet burgonya. Végül a tetejére is krumpliszelet jött, és az egészet leszorítottam száras kaporral. Két és fél liter vizet melegítettem, abba két és fél kanál só került, és nyakon öntöttem az uborkákat. Kistányérral fedtem le, hogy ne legyen légmentesen lezárva.
Most már csak a napra kell kitenni, és megvárni, hogy kiforrja magát (4 nap, az időjárás függvénye).

Amikor az ember rábukkan egy rég elfeledett ételre, előtörnek a gyermekkori emlékek. Így jártam most is, amikor valahol olvastam a gyermekkori kedvenc nevét... eszembe jutott édesanyám, amikor kérdezte:

- Salátával vagy lekvárral kéred?
Mert ez is olyan finomság, amit lehet így is, meg úgy is enni. És nem kell hozzá semmiféle kirafinírt fűszer, drága és egzotikus dresszing, nem kell a drága üzletlánc boltjaiban különlegességet keresni, és mégis finom, (állítólag) laktató. Ez még abból az időből való kaja, amikor nem számolták a kalóriákat...
De ez az étel az is, amit sokan nem szeretnek, mert az iskolai menzákon nagyon meg tudták szentségteleníteni, és egy nagy, összeállt gombócot raktak bele a tányérodba. Én, szerencsére, az édesanyám készítette grízes tésztát megszerettem, és senki rossz szakács nem tudta a kedvem elvenni tőle! Szóval:

Hozzávalók:
Széles- vagy fodrosmetélt tészta, gríz, kevés olaj, só.

Sajtgombóc leves

Mint minden ami nagyszerű, ez is egy egyszerű leves. Sokszor már vigyorgok magamon, hogy már megint leves... hát mit tegyek, ha szeretem? És az asszonykám olyan finomakat főz! Mint például ezt is! Valami olcsó ételek szakácskönyvéből nézte ki: Semmiből valamit, a könyv 69 forint volt, ennek a receptnek az elkészítési ára 4-5 forint. És nemcsak ilyen olcsó, gyors is.

Hozzávalók:
5 deka reszelhető sajt,
egy tojás,
két csapott evőkanál liszt,
1 liter víz,
ételízesítő,
tejfel a habaráshoz,
só, fehér bors,
kapor vagy petrezselyemzöld vagy medvehagyma

Először elkészítjük a galuska masszáját.
A tojásban sózás után simára kevered a lisztet, hozzá adod a reszelt sajtot, és tíz percre a hűtőbe teszed. Amíg pihen elkészül a "leves":
A lábosba szórod az ételízesítőt, hozzáadsz két evőkanálnyi olajat, felengeded a vízzel. Az asszony ezt saját zöldségkrémmel helyettesítette, hozzáadott egy tyúkhúsleves kockát a vízhez, és felforralta. Ezután beleszaggatta a galuskákat, amint feljött a leves felszínére kész is volt. Ezután behabarta. Lehet a levesre szórni frissen vágott kaprot vagy petrezselyemzöldet, de én medvehagymát tettem rá!
Nagyon finom!

Gyümölcsfákat ültettem az ősszel. Mind szépen megeredt, szépen zöldellnek, sőt virágzanak. Bár a szívem szakad, de arra gondoltam, hogy a virágokat le kellene szedni, hogy az erő a koronanevelésbe menjen. És a törzsén levő hajtásokat is mind eltüntetném, leszedném. Nézd a képeket:

Virágzó almafa

Hajtással van tele a kajszi törzse

Osztán kérdezem, hogy mim van nekem? Az alanti képen:

Ő egy szép micsoda?

Tehát érdekelne az ő neve (magyar, latin, görög, kínai, szuahéli...)
És az is, hogy szegénynek mi baja van, és mit csináljak vele? A törzsén van 3 ilyen tök "elszáradt" ág. Nem beteg-e?

Balra mutató alsó ágak elszáradtak... miért?

Ha kalocsai, akkor paprika, nem? Hát paprikás rétest nem kínálok, mert kissé bizarrnak tűnik, bár, fene tudja. Manapság mindent megfőzünk, sütünk...
Ha kalocsai akkor hímzett?
Nyilván nem!
Az asszony találta egy receptkönyvben, meg nem mondom most melyikben. Megtetszett, és hipp-hopp, megsütte!
Nem nagy varázslat, és csak kicsike ördöngösség:
Nem kell hozzá semmi más, mint pár darab kisütött palacsinta. Két rúdhoz szám szerint 12 darab.
A réteslapot kiteríted, és belehelyezed a palacsintákat: először egy mákosat, mellé egy túrósat, és szépen a tetejükre, középre egy diósat. Ezt megismétled, egy rúdhoz hat darabot használsz. Most már lehet becsavarni a réteslapba, majd megkened kicsit zsírral, és mehet a sütőbe. Ha azt látod, hogy szárad a teteje, akkor megint kend át.
Ha megsült, akkor edd meg. De adhatsz a családnak is, és akkor körbe fognak csókulgatni, hogy már megint milyen finomat adtál nekik!

Ezek hömbörgetés közben elforogtak, és ezért nem felül van a diós. Az ízén mit sem változtat!

Én kis morzsa,

gyönge rózsa

verebek papja

hordónak csapja,

Újra a kedvencem, azaz kelkáposzta. A blogot lassan átnevezhetném a Seafalconné főzre, mert nekem mostanában se időm, se erőm nincs a konyhai tevékenységekre.
Hála az égnek, itt a medvehagyma szezon.
Tegnap kint voltunk a kisgyóni erdőben és szedtünk egy kazallal. Csudára örülök!
A recept, amit most kiteszek, azt pénteken készítette az asszonykám.
Volt főtt krumpli, meg a kisbéri piacon vásárolt csudálatos juhtúró, ez adta neki az ötletet, és az hogy nagyon szeretem a kelkáposztát. Ilyen finomságot tudott kitalálni:
A reszelt főtt burgonyát jól összedolgozta a juhtúróval. A kelkáposztaleveleket öt percig forró vízben blansírozta, majd megtöltötte a keverékkel. Bepanírozta, és kirántotta.
A képen a köret hozzá kuszkusz, ezt egyszerűen sós vízben főzöd meg, és kész.

A mártást medvehagymából készítette. Az valami isteni volt:
Először besamelt készített, majd ebbe jött a medvehagyma, és végül hígította főtt és nyers tejszínnel.
Ez a hármas: kelkáposzta, juhtúró, medvehagyma egy csodás hármast alkot, áldom érte az asszonykám kicsi kezét! :)

Lehet, hogy ez a főtt tejszín kis magyarázatra szorul? Nos a házi tejet nem fölöztük le, hanem felforraltuk. Kihűlés után szedtük le a fölét, és tettük a hűtőbe. Az igazság része az is, hogy én ezt a fölt tejeskávén szeretem igazán, de az asszonykám ezzel sosem tudott megbarátkozni. Így a főzéshez használja.

Apropó a föl a kávén: édesanyám se szerette amíg kislány volt, és a mamája (én nem ismertem a nagymamám, korán árván hagyta a gyerekeit) kitalálta, hogyan lehet rávenni, hogy megegye.
- Kislányom, szerinted szép vagyok? -
- Igen! Nagyon! - mmondta az édesanyám.
- Azért, mert mindig én eszem meg a tej fölét...
Attól kezdve édesanyám kapta.
- Kérem a szépet! - mondta. És használt is, mert higgyétek el, nagyon szép volt az édesanyám!