Tengerisaláta

Aki a kelkáposztát szereti, rossz ember nem lehet! Nos, az asszonykám megint találta valami fogamra való csudát, igazi finomság, muszáj közzétennem, mert ezt is ki kell próbálnotok!
Szóval itt a kuglóf csak a formára utal, ez nem kolács... vagy valami hasonló....
Kell hozzá egy kisebb fej kelkáposzta, jóféle szalonna, szép rizsa, ízes sajt, (házi)tejföl, hagyma, és egy egész tiktojás és egynek a sárgája, no meg egy kuglóf forma.
Akkor csapjunk a káposzta közé, és lássuk, hogyan is készül:
Forró vízben öt percig blansírozd a leveleire szedett káposztát (beledobod, öt perc múlva kiveszed, kész a blansír).
Közben a hagymát apróra, a szalonnát nagyobb kockákra vágod. A szalonna zsírját kisütöd, ha keveset adott, pótold, és dinszteld meg a hagymát. A rizst dobd a hagymára, kevered, kavarod, és amikor már kifehéredett, ízesítsd: sózd, borsozd, tegyél bele őrölt köményt és őrölt babérlevelet. Engedd fel másfélszeres vízzel, és főzd meg. Ettől nem lesz teljesen puha, de ze nem baj. Ha kicsit kihűlt, keverj bele egy tojást.
Amíg hűl a lereszelt sajtot keverd ki a tejfellel és az egy tojás sárgájával.
Vedd elő a kuglóf formát, béleld ki a kelkáposzta levelekkel. tégy bele egy sor rizst, rá egy jó simításnyi tejfeles sajtot, megint rizst, megint sajtot, legfelülre rizs kerüljön. Tedd sütőbe, és húsz perc alatt süssed meg.

Ha kész, akkor borítsd tálra, szeleteld fel, és lakjál jól!

Voltam - lettem

Nincs mit hozzátennem...

Van nekünk egy szépséges citromillatú muskátlink, amit ősszel kaptunk, és ment a szobába áttelelésre. Szépen hajt, meg minden, ( a képen az első oszlopban látszanak az új hajtások) de ami aggasztó, hogy a cserépben lévő földön szép fehér bolyhos izé keletkezett (a harmadik oszlopa föld állapottya...). Ezt az én hajdani okl. paraszti hajlamom valamiféle gombás betegségnek tudja felfogni, a kérdés az, hogy a földben lehet, vagy a muskátli "baja-e-é"?
Aki tud okosat mondani, az ne tartsa vissza a hozzászólásait!!! Mit lehet, kell, célszerű tenni vele?
Köszöntöm szépen a kedves válaszokat!!!

Aranyvasárnap mi nem mentünk vásárolni. Egyáltalán nem mentünk költekezni, hanem itthon fabrikáltuk a karácsonyi ajándékokat. A főzést közösen vállaltuk az asszonykámmal.
Csontleves volt az asszony alkotta, a grízgaluskát én követtem el.

Kedves barátaink kóstolót hoztak (karajcsont, hurka, sütnivaló kolbász), mert egy fél disznót vágtak (a másik felét mikor szúrják le vajon? 

A csontleveshez finom húsos karajcsontot használtunk, Seafalconné feltette főni, majd bezöldségezte. A fűszerek, amit használt: só, bors, paprika, hagyma, fokhagyma, morzsolt rozmaring, lestyán, kakukkfű. Saját ízesítőt nem, mert van friss zöldség.

A grízgaluskához egy tojást habosra kevertem olvasztott disznózsírral, majd hozzáadtam annyi grízt, hogy amennyit felvett, hogy ne legyen se túl sűrű, se túl híg. kábé három órát pihentettem, majd fövő zöldséges alaplébe szaggattam, és puhára főztem.

A hurka és kolbász sütéshez sok zsírt használtam, hogy legyen majd hurkazsír a paprikás krumplihoz, meg kenyérre kenni, a nagyobbik fiam él-hal érte!
Vastag burgonya- és hagymaszeleteteket tettem közibük, és mehetett a sütőbe.

Készítettem még sült burgonyát, valami eszméletlen finom lett! A receptet Zsanuáriánál olvastam, aki pedig Teánál. Nem véletlenül írták, hogy a legjobb sült krumpli, mert ez bizony igaz! Valóban a legjobb, amit eddig ettem!

Tegnapelőtt kaptam ezt a receptet egy kedves fészbukos ismerősömtől, és olyan ínycsiklandozó volt, hogy azonnal el kellett készítenem! A sárgarépa, a citrom és a gyömbér nagyon összepasszol, és harmonikus levest ad! Természetesen a recepten egy picinkét igazítottam.

Amit furcsállottam, hogy zöldség alaplét kell hozzá használnom. Mivel nem akartam leveskockát beletenni az ő sokoldalú kemikáliáival és ízfokozó hamis illúzióival, ezért a házi ízesítőt használtam, másfél liter vízben két evőkanálnyit feltettem főni.
Négy nagyobb sárgarépát és két közepes burgonyát megtisztítottam, kockára vágtam, és egy szintén durván felkockázott közepes hagyma kíséretében beledobtam a fővő lébe. A sózás most jön, bár én a végére hagytam, mert elég sós a házi ízesítőm.
Amíg főtt, egy szép darab gyömbért megpucoltam, apróra vágtam, majd forró olíva olajra dobtam. Egy jó percnyi pirulás után beleöntöttem egy fél citrom levét, és hozzáadtam mintegy másfél deci házi tejszínt, bár már kezdett savanyodni, mehetett bele, hisz a citrommal nem kerül ízkonfliktusba.
Felforraltam, majd levettem, és amikor a zöldségek puhák voltak, ment a levesbe.
Ezután jött a botturmix. és adj neki! Szép simára turmixoltam. Ezzel kész.
Nos, miután a krémlevesnek csak egy baja van, hogy ki kell tanálni, milyen levesbetétet kíván, úgy döntöttünk, hogy a sárgarépa édeskés íze nem ütközik a mézes müzlivel. Ezért aztán a tányérban szépen megszórtam, és jól megettük az asszonykával!
Nagyon finom!
Aki szereti a krémlevest, kötelező kipróbálni! És illik a karácsony előtti gyomorfelkészítési akcióba is!
A vége még nincs itt, mert mára is maradt, így a futás ma jön...
Akkor azt is megmondom, mit változtattam. Az eredeti receptben nincs tejszín (vagy tejfel), hanem van benne egy kanálnyi szezámolaj. A gyömbért és a citromlevet szezámolajjal kell "dúsítani", és mártás sűrűségűre beforralni. Ez nagyon nem tetszett, ezért változtattam (azt mégsem írhatom, hogy nincs szezámolajam!)
Aztán amit a jövőben másképp csinálok: az én házi ízesítőm íze túl erős ehhez a leveshez. Ezért bármennyire is nem vagyok híve, legközelebb gyári zöldségleves kockából készül majd a zöldségalaplé.

A puliszkáról most nem mesélek, a blogomban vannak receptek, a keresőben megtalálod. A kefires padlizsán egy ötlet alapján készült, amit Narancslekvárnál olvastam, de azért más, csak az ötlet jött onnan.

A padlizsánt kockára vágtam, olíva olajon megsütöttem, sóztam, borsoztam, kapott egy kis provance-i fűszerkeveréket, majd egy pohár kefirrel nyakon öntöttem.

A balzsamos cékla receptjét Gabojsza blogjában olvastam. Ami kicsit másképp működik, hogy a leírt procedúra alapján nekem nem maradt olyan friss hatású a cékla, hanem szépen megsült.

Nos, marad a röfte. Ezt hívhatnánk másképpen krémes húsgolyóknak is.
Vettem fél kiló darált húst. Ehhez beáztattam vízbe egy nagy szelet korpás kenyeret (mert éppen az volt itthon). Egy közepes fej hagymát felvágtam, egy csokor petrezselymet megmostam, durván megvágtam. Ezután ment az egész a robotgép táljába. Ütöttem rá egy tojást, sóztam, borsoztam, kapott egy kevés köményt, pirospaprikát. Most beindítottam a robotgépet, és a késsel pépesre vágtam-kevertem. Az egész egy habos, krémes massza lett. Ebből golyókat formáltam vizes kézzel, és kisütöttem.

Ennyi. Finom.

Csak egy baja van: hogy kissé elbaltáztam... illetve: ez a kaja azért röfte, mert nem köfte. Eddig érthető? Nem? Nos, köfte recepteket olvastam, és annyira megtetszett, hogy ráéheztem. De nincs marhahús, röfi viszont van, ezért hogy ne legyen szentségtörés, nem köftének hívom, hanem röftének.
A balta ott került bele, hogy az eredeti receptben a száraz kenyeret őrlik meg a késes robotban, én viszont beáztattam, és az egész masszát elkevertem... Így kaptam egy fűszeres, finom húskrémet, s balta ide, balta oda, jó lett!

Ja, bónuszként megmutatom a tegnap sült kenyeret:

Nagyszékely István

A halhatatlan Munyóka

Atlanti óceán, 2003. május 5.

Az a helyzet, hogy kicsit megdolgoztatja az agyamat, hogy a túró és a sajtkészítés után maradt savót mi mindenre használjam fel?

Most egy burgonyakrémlevest készítettem.
Közben az is eszembe jutott, hogy érdemes átnézni, ki mit blogol ki, milyen ételek vannak túlsúlyban. Ez akkor ötlött az eszembe, amikor átnéztem a receptjeimet.
Mert én úgy csinálom, hogy a gugli olvasóba teszem a blogokat, ott megnézem, és amelyik tetszik, arra kattintok, majd pdf fájlba nyomtatom a Print Friendly alkalmazással. És ezekhez a blogokhoz kommentelek is. A napokban végignéztem, hát levesből majd annyi van, mint másból. Ez is azt mutatja, hogy eléggé leveses vagyok. Meg az is, hogy a blogomban sok leves van.
Miként ez is:
A burgonyát karikára vágtam, mert az már tuti volt, hogy habart típusú leves lesz, bár habarás nélkül, és ebbe a krumplit csak karikára vágom.
Egy szál pórét felkarikáztam, olíva olajon megdinszteltem, rádobtam a burgonyát, megkevertem, majd felöntöttem a savóval. Sóztam, borsoztam, és majoránnát dobtam rá vagy két kávéskanállal, hiszen ez a lelke ennek a levesnek. Amikor a burgonya majdnem teljesen megfőtt, a felét kiszedtem, botmixerrel simára zagyikoltam a levest, adtam hozzá vagy két deci tejszínt (házit, annyi van, hogy nem tudok mit kezdeni vele, heti négy liter tejről! Éljenek a tehenek! Kép nincs!), és óvatosan visszatettem a burgonyakarikákat.
Felforraltam, tálaltam, az enyémet megszórtam egy kis finom csípős paprikával.

Hét végén elfogyott a kenyér. Azt mondja a Seafalconné:
- Isti, nem akarsz kiflit sütni? Olyan jól tudod!
Hát lehet ennek ellent állni? Ugye, hogy nem. És ha már kifli, akkor legyen kenyér is. A kenyérrel nem sokat faxniztam:
1/2 kiló finom liszt, 10 deka tönkölybúza liszt, 10 deka rozsliszt. Sót nem tettem bele, mert a legutóbbi sajtkészítésnél sós sajtot csináltam, és annak az íróját használtam fel, ami dög sós volt (a sajt viszont nagyon kellemesen sós!) 3 dekányi élesztőt megfuttattam cukros vízben, összegyúrtam, kelesztettem másfél órát, majd összegyúrtam, formába tettem, majd be a sütőbe 50 fokra állítva. Húsz perc alatt szépen újra feljött, ekkor ráturbóztam 200 fokra. Amikor barnulni kezdett a sütő aljába toltam egy tepsit egy centinyi vízzel. Kisült, és kész...
A kiflihez a receptet most Gizitől szereztem. Ez hidegen kelesztett, de itt most én bemószerolom Gizit, mert működ a recept meleg kelesztéssel is! Annyi a változtatás, hogy szintén sós savót használtam hozzá.
És még egy dolgot hozzátettem, mint a nagy és hatalmam eszem megnyilvánulását:
Négy kiflit az összecsavarás előtt megkentem gyömbéres fokhagymával, a másik négyet meg zöld magkrémmel. Igazság szerint, tizenkét darab kiflit állt szándékomban, de nyolc mellett nem volt hely még négynek. Így a harmadik adag egybe sült, cipónak.
Hát ne tudd meg, hogy milyen finomak lettek! Harapható, nem összelapuló, ha kiszúrod és kiereszti a levegőjét...
Amióta sütök kenyeret és kifliket, sajnálom a pékeket. Az igaziakat, akik tudnának kenyeret és kiflit, meg zsömlét is sütni, ha nem kellene a szakmát feladni a "modern" pékgépek miatt.

Fehérjenapra készítettem ezt a kaját.
A csirkemellet csíkokra vágtam, és készítettem neki egy kis pácot. Ehhez házi tejszínt használtam, de most nem mutatom meg a szénakaszálógépet, ami a tehénkének vágta a szénát, ami megette, att sok tejet, és én tejszínt szedtem le róla.
A páchoz mustárt, kevés olíva olajat, sót borsot, friss kakukkfüvet és petrezselyemzöldet használtam. Ment a hűtőbe, majd három óra múlva elkészítettem:
Olajat hevítettem a wokban, beleöntöttem a csirkemellet, megszórtam alaposan curryvel és kevés csilivel, és pár perc alatt megsütöttem.
Tálra vele...

A wokban igen kevés olajon megpirítottam külön-külön a csíkokra vágott sárgarépát, a káposztát, és a kelkáposztaleveleket. A cékla maradt nyersen és a csípős paprikát se sütöttem.
Össze kellett kevernem, és kész is volt az ebédem...

Na, most megmondom a tutit kérem, én a büdös életben nem ettem bálmost. És ez még hagyján, de az is egy nagy igazság, hogy amíg az erdélyi Márti blogger nem szólt, hogy a savóból milyen finom bálmost lehet főzni, addig nem is hallottam róla.
De mára helyzet tök megváltozott.
Mivel akkor hallottam, és most volt savóm és túróm, ezért nem tartott semeddig elkészíteni! És nagyon  szívemből mondom, hogy megszerettem. Mert ez a recept is azt igazolja, amit oly sokszor elmondtam, hogy minden, ami hagyományos, és egyszerű, az a legfinomabb!
Most nem Ádámtól és Évától, azaz onnan kezdem, hogy végy egy tehenet, és a hátsó input-outputhoz engedj egy jól begerjedt bikát... Mert annak nem tej lesz az eredménye, hanem bizonyos idő múltán egy efféle aranyos jószág:

A kisborjú, amely miatt tejszűke van még, de két nap, és lehet fejni a mamát...

Szóval ha az aludttejet jó melegen tartod, elkülönül a savó és a fehérje. Én speciel a cserépkályha tetején tartom, ez az egyik legfontosabb része a házi tejüzemnek, és még rejtve is van a hülye EU elől.

Ez mai kép, de mára maradt egy kevéske tegnapi túró, volt egy nagy befőttesüveg savóm, és a mai aludttejről megint leszedtem friss tejfölt.

Nos, ehhez csak egy kevés kukoricadara kell, és lehet bálmost főzni!
Persze az ember internetalapú okossággal vértezi fel magát, meggugliztam a receptet, hogy lássam azért, hogyan is készítik mások?
Nos, ahány recept, annyi bálmos. A lényeg, hogy mindenki áradozik, hogy a nagymamája, meg az anyukája, meg az ángya milyen finomat főzött. A lényeg az, hogy savanykás lébe kell a darát tenni, legyen az aludttej vagy joghurt meg tej esetleg tej-kefir keveréke, vagy tej-tejfel turmix, vagy sós tej, és később megy bele joghurt. Szóval az én savóm mindenképpen nyerő. A mosolygattató az, hogy senkinél nem olvastam a savót.
Tehát felforraltam, kicsit sóztam, és vékony sugárban adtam hozzá a kukoricadarát. kevertem, kavartam, amíg egy képlékeny puliszkát nem kaptam. Hozzáadtam a túrót, és jó két kanál friss tejfölt. Eldolgoztam, ezzel kész. Hagytam még egy fertályórát degedni, vagy hogy jobban értsd, sűrűsödni.
Eztán tálba kanalaztam, tettem rá tejfelt, és megszórtam füstölt sajttal. Ez utóbbit azért tettem, mert egy recept azt írta, hogy keverjek bele füstölt sajtot is.
Hát kérem, egy nagyon finom, enyhén savanykás, krémes, omlós, zamatos, selymes bálmos az eredmény, amiből Seafalconné is evett, annak ellenére, hogy kijelentette, ma nem vacsorázik!

Ha elolvastad, megérdemelsz két jutalomfotót:

A jobboldali tehenke adja a tejet, a baloldali még szoptat, de két nap múlva már fejik őt is.

Nagyon barátságos jószág, jóindulata jeléül megkóstolta a farmerom szárát...

Az úgy volt...
Nem. Kezdjük az elején: amikor  a palócföldi ősökhöz látogattunk, Ángyika mindig készített kapros, túrós lepényt. Eddig az volt a csúcs.
Mától az asszonyé!
Hogyan készül?
Végy egy tehenet. Mondjuk egy ilyet:

Ezután fel kell melegíteni, nagyjából 40-45 fokra. Nos ehhez a cserépkályha teteje ideálisnak bizonyult. Egy éjszaka tartottam így, és reggelre ilyen szépen elvált a savó a fehérjétől:

A töltelékhez:25 deka túró, (a képen látható darab a kóstolás előtt 491 gr. volt, és ehhez két liter házi tejet használtam!), 1 dl. tejfel, 3 dkg. liszt, 2 dek vaj, 2 tojássárgája, 1 tojás, 5 dkg. cukor, 1 csokor friss kapor (a fagyasztóban találtunk...).

Futtasd fel az élesztőt a tej egy részében, a maradékban feloldod a vajat és a cukrot, a tojássárgákat meg a sót. Hozzáadod az élesztőt, beleszórod a lisztet, összedolgozod, és negyed órát keleszted.A tészta 2/3-t kinyújtod, kibélelsz vele egy közepes tepsit. A túrót áttöröd, hozzáadod a tejfelt, a tojássárgákat és a cukrot, habosra kevered, rásimítod a tésztára. A kaprot vajon kissé megpirítod (eléggé magába szívja, az asszonykámnak még kellett hozzá adnia). Ezt a töltelék tetejére szórod egyenletesen, a maradék tésztából egy centi széles csíkokat varázsolsz, és a tetejére fekteted. Most már csak meg kell kenned tojássárgával, és 180 fokon szép pirosra sütöd.Így kell, hogy kinézzen:

Ha visszajáró vagy, akkor tudod, hogy nagyon szeretem a barszczot, a lengyel céklalevest. És persze nemcsak a lengyelt. Ukrán szakácsok nagyon tudják készíteni! Nos, nemrégen Vicuska blogjában olvastam egy receptet, ami megindította a nyálelválasztásom.

A recept két részből áll, mert leírja a fokhagymás vajas zsömlét is hozzá, ami számomra azt jelentette, hogy Vicuska pontosan ismeri, hogyan eszik az ukránok.

Ha nem tudod, akkor most tudd meg, hogy a tengerjárókon mindig írtam naplót (1995-2010 között), és azt a Hajók, gépek, tengerészekblogomban rendszeresen közzé adom. A 2008-as naplóra még kell várni, ezért kimásolom a február 12.-i bejegyzés egy részét, amit a MV Johanne hajón írtam (ha érdekel egy tengerjáró élete, mindennapjai, sztorik, történetek, akkor nyugodtan iratkozz fel. Nagyjából heti két bejegyzés van, nem sok, de érdekesek.):

"Valamit kell csinálni ezzel az Oleg gyerekkel! Ma a borscshoz pampuskit sütött, megszórta és megkente fokhagymával, hát olyan, de olyan finom volt! És ezt nemcsak hallomásból tudom, mert volt alkalmam három darabbal bendőséges viszonyba kerülni!

Vacsorára meg nyúlhusi volt, nagyon ízletes, hozzá kását készített, az is első osztályú. Másképp készíti, mint Dimitar, az övé krémesebb, a bolgáré pergő volt (és az se rossz). Azt mondja Oleg, hogy a német parancsnokok a kását "fekete rizs" névvel illetik és utálják."

Szóval fentebb láthatod, hogy én Oleg által már ismertem ezt a hozzávaló finomságot! Azon a hajón sok borscsot ettem, és azt hiszem, kétszer nem volt egyforma. Más hússal, kicsit más ízesítéssel adta. És az is biztos, hogy az Oleg gyerek remek szakács volt!

Az enyém így sikerült, amit most Seafalconné főzött:

Az asszony feltett vagy másfél kiló húsos karajcsontot főni babérlevél ízesítéssel. A zöldségeket (2 sárgarépa, egy fehér, 60 deka krumpli, 2 kisebb cékla) felaprította.

Két kiskanál cukrot a forró lábasba szórt, kicsit karamellizálta, majd rálottyintotta az olajat, az apróra vágott hagymát megfuttatta az olajon (a fokhagymát kifelejtette, de ezért nem vettem a fejét, mert így is fantasztikusan finom lett!)

Az aprított zöldségeket megdinsztelte,  egy nagykanálnyi paradicsompürét adott hozzá, és rádobott egy negyed fej felszeletelt káposztát. Tett bele babérlevelet. Összepárolt mindent, majd felöntötte a csontlével. Sózta, borsozta.

Lengyel szakácstól tanultam, hogyha nincs kvasz, amiből ők készítik, akkor ecetes cékla levével savanyítják. Nos az asszonykám is ezt tette, és az üveg alján árválkodó pár céklakarika is belekerült a levesbe (ezek a lila színűek).Mielőtt elkészült, beletette a karajcsontokat, és belereszelte a harmadik fej céklát.  Ekkor adott hozzá a fagyasztóból négy kis paradicsomot. Azzal is rottyant egyet-kettőt.

Tejfelesen tálaljuk.

A petrezselyemzöld hiányzik a levesről, mert teljesen elfelejtkeztem róla, ugyanis a kertből való behozatala az én feladatom lett volna, de én mindig csak netezek, és olyankor se látok, se hallok, és mindent elfelejtek... (Az asszony nem fejezett le ezért - mert tett bele szárítottat, amikor a zöldségeket megdinsztelte, így kvittek vagyunk.)

Namármost: holnap ez lesz az ebéd, és ígéretet kaptam a fokhagymás pampuskára is!
Mondtam, hogy tejfelesen tálaljuk? Ahogyan az ukránok? Mert a lengyelek nem tesznek a tetejére.
Így la:

Ma kaptam ezt egy körímélben, megosztom veletek. Bár majd mindegyiket olvastam magában, ezt azért jól összeszedte valaki!

A mai adag jókedv!
Egon
(valszeg ez az Egon gyűjtötte egybe)

Eszmefuttatás a libatöpörtyű okán:

Mi már régen tudjuk, hogy a LIBATÖPÖRTYŰ növényi eredetű étel, - hiszen ki látott még húsevő libát??!  De ilyen szépen összefoglalva   jó elolvasni a lényeget.

Egy autón láttam egyszer:

A vegetáriánusok sem élnek tovább, - csak sokkal rosszabbul néznek ki!

Ugye milyen jó végre az  igazat olvasni??
Imádom azt a doktort, aki az alábbi bölcs válaszokat adta!
Kérdés: Úgy hallottam, hogy az aerobikus testedzés meghosszabbíthatja az ember életét, igaz ez?

Válasz: Az ember szíve nem dobog örökké. Ne pazarolja testedzésre a szívét! Idővel minden elhasználódik. Ha felgyorsítja a   szívdobogását, attól nem fog tovább élni; ez olyan, mintha azt állítanánk, hogy meghosszabbíthatjuk a kocsink életét azzal, hogy száguldozunk vele! Sokáig akar élni? Akkor szunyókáljon gyakrabban!

K: Egyek kevesebb húst, és több zöldséget, gyümölcsöt?
V: Meg kell értenie a logisztikát és a logikát: Mit eszik a tehén? Szénát és kukoricát. És mik ezek? Zöldségek. Így a steak nem más, mint egy nagyon effektív mechanizmus arra, hogy zöldségek kerüljenek a szervezetbe. Gabonafélékre van szüksége? Egyen csirkét. A marhahús kitűnő forrása a mezei fűnek. És egy sertésszeletben megtalálható a javasolt napi zöldségmennyiség 100%-a.

K: Csökkentsem az alkoholfogyasztásomat?
V: Dehogyis. A bor gyümölcsből készül.
     A brandy az desztillált bor, ami azt jelenti, hogy kivonják belőle a vizet, így még töményebb formában juthatunk       gyümölcshöz. A sör pedig gabonából készül.

K: Hogyan számítjuk ki a testzsír-százalékot?V: Nos, ha egy teste van, és zsíros, akkor 1:1. Ha két teste van és zsíros, akkor 2:1 és így tovább....

K: Mik az előnyei a rendszeres testedzésnek?
V: Egy előnye sincs. Az én filozófiám: Az a jó, ha nincs fájdalom!
K: Az olajban sült ételek károsak?
V: NEM FIGYEL RÁM!!!  .... Manapság mindent növényi olajban szoktak sütni. Hogy lehetne az káros, hogy még több       zöldséghez jutunk ezáltal?
K: Felülésekkel meg lehet szabadítanunk hasunkat az úszógumitól?
V: Biztos, hogy nem! Amikor igénybevesz egy izmot, az nagyobb lesz. Akkor kell felüléseket csinálnia, ha nagyobb hasat akar!

K: A csokoládé káros?V: Megőrült? Az kakaóbab! Az is zöldség!!!
K: Az úszástól jó alakja lesz az embernek?A: Ha az úszás jót tesz az alaknak, akkor magyarázza meg nekem a bálnákat.
K: Fontos, hogy az ember formába hozza magát?V: Hé! A kerek is egy forma!

Remélem, ezzel tisztáztuk az összes étkezéssel és testedzéssel kapcsolatos félreértéseket.
És ne felejtse el:

Az élet NE egy sír felé vezető biztonságos út legyen, hanem bukfencezzünk végig egy üveg borral az egyik kézben, egy csokival a másik kézben, és közben ordítsuk: Micsoda buli volt!!!

ÉS......

Azoknak, akik állandóan amiatt aggódnak, hogy mit egyenek, itt az összefüggés a táplálkozás és az egészség között.
Megkönnyebbülés végre megtudni az igazat a sok téveszme olvasása után.

1. A japánok nagyon kevés zsírt fogyasztanak, és kevesebb náluk a szívinfarktus, mint a magyaroknál.

2. A mexikóiak nagyon zsírosan étkeznek, és kevesebb náluk a szívinfarktus, mint a magyaroknál.

3. A kínaiak nagyon kevés vörösbort fogyasztanak, és kevesebb náluk a szívinfarktus, mint a magyaroknál.

4. Az olaszok sok vörösbort isznak, és kevesebb náluk a szívinfarktus, mint a magyaroknál.

5. A németek sok sört isznak, sok kolbászt esznek, és kevesebb náluk a szívinfarktus, mint a magyaroknál.

Mi ebből a tanulság?

Egyél, igyál azt és annyit, amennyi jól esik. Úgyis amiatt fogsz meghalni, hogy magyarul beszélsz.........

Jó étvágyat!

Sajnálom, de off vagyok, mert ez a recept kilóg, de nagyon a sorból.
Az a helyzet, hogy zöldségnapon készítettem egy tál ételnek, és nagyon bejött. Amiért elnézést kérek a látogatóktól az, hogy: ez egy teljesen normális, hétköznapi recept, nem karácsonyi mézeskalács, semmi köze az adventhez, nem ajándék, nem, habcsók... de a helyzet az, hogy én olyan vagyok, hogy ilyenkor is eszem, és a sütike nem az én reszortom.

Ezért aztán mostanában a látogatásaim is ritkulnak a gasztroblogokon, mert az olvasómban csak az ételrecepteket nyitom meg, süteményt nem. Mivel nem készítem, ezért nem is olvasom. Sajnálom.
Tehát, mivel enni kell, még a fogyózás alkalmával is, ezért ezt főztem ki:
Egy hagymás, paprikás gulyásalapot készítettem, azaz olajon megdinszteltem a hagymát, majd pirospaprikát szórtam rá. Erre dobtam a meghámozott, kis kockára vágott burgonyát, megsóztam, alaposan megdinszteltem, majd hozzáöntöttem egy fehér bab és egy kukoricakonzervet. A fűszerek között volt csili is, ez persze módjával, hogy ne legyen nagyon erős. Felengedtem annyi vízzel, hogy ellepje, szórtam bele kevés kölest (egy maréknyit) és megfőztem. A tetejére vágtam friss petrezselymet.
Én az ilyen kajákat oroszul szeretem enni. A hajón tanultam az orosz anyanyelvű tengerészektől, hogy a levesekbe nyers hagymát vágnak. Nos, amiben bab van, ahhoz korábban én is ettem, de azóta, hogy eltanultam tőlük, én másba is teszek. Persze nem a finom húslevesbe, meg a gyümölcslevesekbe se sűrűn.
Hát, elnézést, hogy a karácsonyi készülődés és a sok guszta sütemény, ajándék bonbon, fűszerolaj, szépséges mézeskalács közé beelefántkodtam ezzel a kajával...

A hangzatos cím egy hirtelen jött ötlet eredményeként készült ebédet takar.
Csirkemellet akartam készíteni kínaiasan, de aztán megláttam egy jó maréknyi maradék kukoricadarát, és belehempergettem a csirkemelleket.

Ezeket aztán a wokban gyorsan megsütöttem.

A zöldséget egyszerű wokalizálni: szép szeletekre, karikákra, illetve nagy darabokra vágod a sárgarépát, hagymát és a zellert (én most mást nem használtam), és a forró wokba öntött olajra dobod. Gyakran kevergeted, és amikor megpirult (nagyjából két perc), akkor fűszerezed: sót, borsot, csilit és egy kevéske provancei fűszerkeveréket kapott. Ez utóbbi a kedvencem a keverékek közül.

Utána már csak bele kellett dobni a húst, egy kicsit összerázni, és kész a finom ebéd.

Érdekes: az általam kedvelt blogokban egyre másra jelennek meg olyan bejegyzések, amik madarakról, a télről, a madáretetőkről szólnak.
Hadd ne maradjak le én se.
Régóta tervezgetem, hogy csinálok, és a minap (ez vagy három napja történt) hulladék deszkákból összeütöttem kettőt, és egy műanyag palackban is kitettem magot az énekes vendégeimnek.
Illetve a remélt vendégeimnek.
Mert megmondom őszintén, hogy hiányoltam őket. Nemigen láttam a fagyok beköszönte után egyet sem. A végső lökést egy fészbukos ismerősöm képe adta, hogy már nem szabad késlekednem.
Vettem madáreledelt, és kitettem a fákra az etetőket. Vizet is kaptak. De vajon észre veszik-e?
Nem kell őket félteni. Délután lettem kész, másnap reggel mindegyiknek volt vendége.
Sajnos a fotók nem a legjobbak, mert a nagyon félénkek, így a szobából, szúnyogháló rejtekében fényképeztem.

Természetesen csak a fűszerezése alapján mondom indiainak.
De elébb egy nemrégen felfedezett tulajdonságomról:
Ugye, én mindig harsányan hangoztatom, hogy minden étel, amit egy nemzet fia meg tud enni jóízűen, az jó étel, legfeljebb nekünk szokatlan. De ezt ki lehet terjeszteni úgy is, hogy amit egy (1 darab) ember megeszik, az jó...
"Normális" embern a borsot kitolja a tányér szélére, ezt tettem én is, de a minimum, hogy meghagytam.
Nemrég jöttem rá, hogy nemcsak hangoztatom, hanem pontosan eszerint is viselkedek. A példa:
Amikor zakuszkát tettem el, sok blogot végigolvastam, és az egyikben azt olvasom nagyjából, hogy: nagyon finom, amikor az ember a zakuszkában ráharap a borsra. Fenséges íz járja át a szád...
Alig vártam, hogy kipróbálhassam. És valóban. Hallatlanul kellemes. Azóta mindenben szétrágom a borsot, és sokan ettől hülyét kapnak.
De ezt én tovább is fejlesztettem: minden magvas fűszer finom, ha ráharapunk... és azóta mindet élvezettel rágcsálom, és valóban mondom, hogy igen kellemes dolog. Mondottam mindezt azért, mert tegnap az alábbi levest készítettem el, és a végére maradt fűszermagok megkoronázták az ebédet! Neked persze nem kell követned.
Tehát:
Azért korhelyleves, mert az alapanyagait tekintve az, és azért indiai, mert a fűszerezése nem magyaros, hanem indiai majdnem öt fűszer keveréket használtam.
A száraz fazékba dobtam egy kávéskanálnyi mustármagot, ánizst, édesköményt, normál köményt, borsot és  megpirítottam. Utána löttyintettem rá az olajat, és rádobtam egy nagy fej hagymát karikára vágva, valamint egy evőkanálnyi friss gyömbért. Megdinszteltem, mehetett rá a fele savanyú és fele édes káposzta és a valamilyen karikára vágott kolbászka (virsli). Megdinszteltem, és felöntöttem az előző nap készített currys paneer savójával. Amikor egyet forrt, megkóstoltam, és egy keveset utána sóztam. Curry nem kellet bele, mert a savóban erőteljesen érződött az íze, és majdnem elég sós is volt.
Tálaláskor tejfelt tettem rá. A kolbászból kifőtt pirospaprika miatt nem olyan sárga volt, amit vártam, de ez legyen a legnagyobb gond...
Most töröm az agyam, hogy a savó másik feléből mit készítsek!

Ritkán készítem, és ennek van egy igen prózai oka: ha megcsinálom, akkor maradék rizst használok, de nálunk az ebédmaradék, az előző napi maradék majdhogynem hiányzik a szótárból és a konyhából, de azért adódik, mint most is, és ilyenkor elkészítem.

Én ezt akkor ettem először, amikor a Wittsand burmai szakácsa készítette. Lehet, hogy valaki most felhördül, hogy azt már Myanmarnak hívják, de nem baj. Attól a szakács burmai volt. És nagyon jól főzött! Ha nincs dunsztod se a burmai konyháról, akkor elmondom, hogy isteni köröm pörköltöt csinált a szakács, és mint valami egzotikus különlegességet kínálta. És készített csülök pörköltöt is, és mind kellemesen csípős volt. Ő tanított meg sült rizst készíteni. Két alapvető fajtája van, mondta, amikor a rizst együtt sütik a tojással és a zöldségekkel, valamint ha mindent külön sütnek. Én az előbbi mellett tettem le a woksom, mert ha tehetem wokban egybe sütöm.
Az olajat felhevítem, majd beledobom a zöldségeket. Teljesen mindegy, ami van, amit szeretsz... Én kockáztam bele hagymát, sárgarépát, zellert, apró rózsákra tördeltem egy kevés karfiolt, volt egy kevéske mirelit zöldborsóm is, hát ment bele. Nem sokáig sütöm, szeretem, ha roppanós, és a wokban ez igen hamari állapot.
Majd ráöntöttem a rizst, összekevertem, és máris ment rá a felvert tojás. Alaposan átkevertem, fűszereztem: só, bors, csili, és egy rövidke csík szardella paszta. (Ha van halszószod, az jobb.) Mielőtt a tojás teljesen szárazra sült volna kapott friss petrezselyemzöldet és egy kevés kakukkfüvet.
Ennyi.
Ez nem a 90 napos diétának az étele, de finom!

Most kérem más tollával, illetve pitéjével ékeskedem. Mondhatnám azt is, hogy elkészítettem, de minek? Most kiteszem a bejegyzést, este hazamegyek, és holnap megcsinálom, de így legalább nem kell várni a bejegyzéssel, mert már eléggé elhanyagoltam a blogot. De, kóricáltunk az országban.

Leginkább Palócföldön voltunk, meglátogattuk a feleségem édesapja faluját, a rokonokat, virágot vittünk a temetőbe, ahol nekem senkim sincsen, de majd minden harmadik sírban a fiaim rokonai fekszenek!

Voltunk Mátraderecskén, ahol Mofetta van (nem olyan jó, mint a faluvégiek Erdélyben, mondja, aki ismeri mindkettőt).

Ám kis ország, kis Mofetta. (Nem kell mindenkinek tudnia, hogy mi a mofetta, én se tudtam, amíg hírét nem hallottam.) Szóval ez:

Bemész a száraz fürdőbe ruhástul, és hagyod, hogy a mélyből feltörő gázok megkedveskedjék a bőrödet és a bajodat...

Majd megálltunk Recsken, a képen a haláltáborban levő emlékmű van.

Majd irány Eger. De nem az öcsémhez mentünk, hanem a cipőboltba, mert az asszony csizmája sarka durván letört.
Aztán egy óra késéssel befutottunk az öcsémhez, ahol Marika desszertnek tejes pitét adott. Te, hogy az milyen finom! És persze csak néztem kifelé a fejemből, amikor elmondta, hogyan kell készíteni!
Na, akkor figyelj:
Tudsz-é palacsintát főzni? Feltételezem, hogy persze, mit gondolok én rólad? Akkor csinálj, csak egy kicsit sűrűbbet. Utána kizsírozol egy tepsit (nem olajozol, ZSÍR kell neki. Ezután beleöntöd a masszát, és mehet a sütőbe. Ha pirosra sült, kész! Nagy kockákra vágod, és tálalod. Szórd meg porcukorral, mert úgy az igazi. Bár én attól mindig meghalok, de ha megvárom, hogy ráolvadjon, akkor már úgy is finom.
Ezt hívják Átányban tejes pitének. Népi kaja, és mint olyan egyszerű, de nagyszerű!

Ja, engem nem hizlal, mert ki tudom pisilni... (tengerész szólás, ennyi hadd férjen bele).

November 27. Hétfő, Trafalgár öböl. Ma négy hónapja érkeztem a hajóra. Reményeim szerint Mikulás körül otthon is lehetnék...

Ma reggel a barba táviratot küldött a Marlownak. Ilyeneket írt: az első tiszt (szerénységem) mindenféle hát és lábbajjal küszködik, 90%, hogy szolgálatra alkalmatlanná nyilvánítják. A lábát valószínüleg operálni kell.

Szóval mindent leírt, amit mondtam. Szerintem az operációt nem kellett volna. Hogy mi lesz, majd meglátjuk! A többiek irigykednek. Az igazat megvallva, ha nem közelegne a karácsony, akkor maradnék, mert a barbával én egyedül (eddig) elég jól kijövök.

Kipp-kopp-kopogás, háromszor, falapon, felfelé: egyelőre jó az idő, bár a három méteres holthullámok megvannak, az időjárás-jelentés megjósolta, de elég hosszúak, így felúszunk, meg leúszunk ( a hajó felusz meg leusz).

SZOLZSENYICINT OLVASOK...

Idézet a cári Oroszország börtönviszonyairól:

"Oroszországban senki sem mondott búcsút a nagyböjtnek anélkül, hogy ne vitt volna adományokat a közös börtönkonyhára az ismeretlen foglyok részére. Vittek karácsonyi sonkát, lepényt, pirogot, pászkát. Még a legszegényebb anyóka is vitt vagy tíz darab festett tojást s könnyebb lett tőle a lelke. Istenem, hová lett a régi orosz jószívűség? Az öntudatosság lépett a helyébe. Oly drasztikusan s jóvátehetetlenül megfélemlítették népünket, hogy végképp leszokott arról, hogy mások szenvedéseivel is törődjék."

Van-e ennél nagyobb bűn? Egy népet átalakítani, megfosztani az évezredek alatt meggyökerezett jó tulajdonságától? Ez sajnos nagyon gyorsan megy! Lásd kis hazánkat is! Mi magunk (a félrevezetett énje az országnak) mondjuk, hogy a magyar nem szeret dolgozni. Hogy lopni nem bűn a munkahelyről. Ezt mindössze a 32 éves Kádár uralom alatt sikerült elérnie a Forradalmi Munkás-paraszt Kormánynak, és a munkásosztály élcsapatának, az MSZMP-nek.

November 28. Kedd, spanyol partok. Ez nem ér, mert 29-én írom... Valami gubanc volt a komputerrel egész nap, és nem tudtam használni.

November 29. Szerda, Biscay. A barba mindenféle trükköket bevetett, és végül a Windows memóriaigényének módosításával helyrehozta a dolgot. Ennyi.

Cs. Sanyi olyan, mint a nagymamánk... Hétfő délben pudingot csinált. Tegnap ebédhez fagyit adott. Délutáni kávéra citromos sümetényt főzött... Csak az a nüanc homályítja a dolgot, hogy nem jószántából csinálja, és nagyon prüszköl érte. A barba (1951-es születésű) étlapot szerkesztett, és abban ilyen szigorú előírások vannak: kedd, csüt, pént. sütemény a kávéhoz! A reggeliket, és az ebédeket beírta, néhány vacsorát is, de pár esetben az lesz, amit a személyzet akar. Én majd jól bepanaszolom Sanyi mamát, mert nem akar tejszínhabos kakaót adni kuglóffal...

Bezzeg az ukránszép nádszálnaccságának csinál tejbezabpelyhet! Persze rá is fér, legalább a szőre legyen fényes, ha már szép nem lehet tőle. Olyan véznácska szegény, (minek hord az ilyen cicanadrágot?) meg csúnyácska is... De nem egy szószátyár, legalábbis velünk nem. Már vagy háromszor mondta, hogy málcájt...

Jensnek Ü. L. nem volt jó, ennek meg Cs. Sanyi.

A délutánok jól eltelnek, mert a Misi mindig megjelenik egykor, és kb. fél háromig szóval tart. Tud mesélni. Kifelé a fejéből... Rendes manus.

November 29. Szerda, Biscay. Továbbra is fáj a ... Nem a lábam, a derekam. Ébredéskor mindig azt hiszem, hogy na, most már oké, aztán szomorúan állapítom meg, hogy nem... Továbbra is belenyilall, amikor felkelek, és egész nap óvatosan mozgok.

Egyébként minden rendben... Pocsék az idő, 7-8-as délkeleti, oldalról kapjuk... Délutánra gyümölcstortát sütött Sanyimama... Fel is hozta a hídra a kávéhoz. És én most megyek haza (ha minden jól megy)?

December 1. Csütörtök. Angol - csatorna... Utolsó hónapja az évnek! Vajon mit hoz? Hazamehetek-e Cuxhavenből, illetve leghamarabb Nordheimből? Otthon leszek-e karácsonykor, szilveszterkor? Mi lesz Atlantic Star sorsa? És Zsané? Hogy van a kis család? Lesz már kocsi ebben a hónapban?

LENIN ELVTÁRS MONDTA...

Természetesen a Gulágot olvasom továbbra is. Arról ír Szolzsenyicin hogy Lenin kijelenti, a cári köztörvényes bűnözőknek igenis soraik közt a helyük, mert ők a burzsoázia ellen vétettek, annak a törvényeit becsületes proletárok és kommunisták nem ismerhetik el! Nyilván azok alkották a párt gerincét... Rajtuk keresztül érvényesítette a párt ideológiai és erkölcsi fölényét. És ezt a hetedhét-országra szóló gengsztert istenítettük mi, parancsszóra!

Meg az általa alapított rendszert, ahol futószalagon gyártották a halálos ítéleteket 1922 július 1-ig büntető törvénykönyv nélkül! Az ítéleteket a bírák egészséges proletár jogszemléletére bízták! A 1922. július 8-án induló eszer perben egy 25 éves péklegény képviselte a vádat (egészséges... meg proletár... meg minden...). Egyébként erre a perre készítették el, s július 1-én lépett érvénybe a BTK., mert a külföld is felfigyelt a perre, és mit mondanak, ha nincs BTK., ami alapján elítélhetik őket!

Ha olyan lennék…

Akkor most azt mondanám, hogy én már akkor is! Én már 1966-ban is megmondtam nekik! A véleményemet! Beléjük!

De nem vagyok olyan...

És csak annyi történt, hogy negyedikben a Kommunista Kiáltványt tanultuk. A tanárnő annak és rendje módja szerint feladta megtanulásra. Én töriből a jók közé tartoztam az osztályban. De nem ment a fejembe, hiába tanultam, aztán már magoltam, talán megérzés volt, hogy felelek belőle?

Persze, hogy engem hívott ki a tanár. Szóval nyekegtem, makogtam, nem ment az istennek se. Olyan szép kettes-alát sikerült összehoznom! Hogy lett belőle egyes mégis?

- Pista ez nem megy - állapította meg a tagadhatatlan tényt a tanárnő.

- Nem.

- Miért, nem tanult?

- Dehogynem tanárnő, tanultam én sokat is, de nem tudom bevenni a Kommunista Kiáltványt, mondtam a világ legtermészetesebb hangján. Erre a tanárnő elvörösödött, felkapta vizet, de az egész vödröt ám, és kifakadt, hogy ő ezt rólam nem gondolta... Meg hogy mondhatok én ilyent... meg hogy hú... meg hogy hű... meg hogy maga Pista...

Én meg nem értettem, mi a baja? Mit mondtam, ami rossz? Hisz én ezzel csak annyit akartam kifejezni, hogy ez a politikai bla-bla szöveg érthetetlen számomra (azóta is azt mondom, tessék elmondani a gondolataikat - ha vannak - világosan) az agyam képtelen elfogadni, képtelen elraktározni, ami ennyire haszontalan, érthetetlen.

Nem tudom, hány év telt el azóta, de minimum huszonöt. Akkorra libegett le a papírtantusz, hogy amit mondtam, annak politikai éle volt. De kérem, egy tizennyolcadik évében járó, akkor még igencsak gyerek, hogy gondolhatott volna erre? Mondtam, ahogy mondtuk: nem tudom bevenni a földrajzból a földtörténetet, mert olyan száraz, sose tudtam bevenni az elektromosságtant, azóta se tudom... De a Kommunista Kiáltványra mondani ezt, annak a tanár szerint politikai mondanivalója, és színezete volt, bár énnekem erről fogalmam se volt, annyira nem érdekelt a politika, ugyanis a Vasas nem politikai csapat volt (jó, akkor az volt, de én nem tudtam…), és csak ez az egy értelmes dolog létezett akkoriban a világon, amire érdemes volt odafigyelni!

Így nem tulajdonítok magamnak "ellenállói" babérokat. Csak ennyi történt.

HAZAMEGYEK!

Na! Mire ébredtem ma reggel? A barba leszaladt, és újságolja, hogy nem kell orvoshoz mennem Cuxhavenben, mertleváltanak. Hétfőn 13:50-kor száll le K. J. gépe, és B. F. is jön S. I.-t váltani! Soha rosszabb híreket! Szép az élet gyerekek! Még akkor is, ha a legnagyobb sajnálatomra nem tudok résztvenni a bulkhead állításban, pedig minden vágyam az volt, hogy hazautazás előtt még egyszer kikészítsem. (A barba így gondolta, mert sajnákozott azon, hogy nem tudjuk megmutatni... Óh, de sajnálom. Meg: Ah!)

Úgy gondolom, hogy mivel a barba megtelexezte a Marlow-nak, hogy a lábammal úgyis hazaküldenek, így a Marlow simán leváltat. Talán rá is kérdezett náluk, hogy vajon igazságom vagyon-é? De a lényeg, hogy: kedden reggel 8:50-kor felszáll a gépünk Brémából!

- két nap 13 óra, azaz, 61 óra, azaz 3660 perc, azaz 219.600 másodpercem van hátra, ha 5-én reggel hatkor hagyjuk el a hajót.

December 2. Szombat. Északi tenger. És milyen jókor jött ez a hazautazás. Elmondhatjuk, ezt az utat megúsztuk, különösebb rossz idő nélkül, hiszen nyolcasnál nem volt rosszabb sehol...

December 3. Vasárnap, Cuxhaven. Tegnap éjjel bejöttünk, féltizenkettőre kötöttünk ki. Este, amikor a szolit leadtam, nem tudtam fentmaradni, olyan álmos voltam. Aludtam fél tízig, így aztán nem csoda, ha hajnali kettőkor azzal feküdtem le, hogy megpróbálok aludni. Ha nehezen is, de sikerült. Negyed tízig aludtam! Végre egyszer úgy igazándiból...

Reggel telefon haza, Encsike röpködött az örömtől, hogy kedden megyek haza! Aztán egy sör a városban, irtó messze van a kikötőtől, vagy csak nekem messze már minden ezzel az ócska lábammal?

Délután Jens volt a hajón. Cuxhaveni. Január elején lesz kész a hajója, a Potosi, kérdezte, nem akarok-e vele menni? Nem akartam.

Este Cs. Sanyival kimentünk, oda egy kocsi megállt, vissza taxi. Vannak még rendes németek. Sokáig járkáltunk, de megérte, nagyon hangulatos kocsmát találtunk. Sanyi döntött, jön haza Livornóból, így most körbetelefonált mindenkit aki számit.

December 4. Hétfő, Cuxhaven. Megkezdtem az utolsó huszonnégy órát...

Ment minden, mint a karikacsapás!

Délután négyre érkezett meg K. Jani A barba örült neki. Ennek én is örülök. Viszont:

Állítólag azért váltottak le, mert a Potosira (Jens hajójára) kellenék. Állítólag január elején lesz kész. De van egy rossz érzésem. Hogy a karácsonyomat el akarják szúrni. Mert olyat mondott a K. Jani, hogy le kell vinni a hajót Komáromból Konstancára, és ott lenne a lobogócsere. Ebben én nem bízom...

Jaj Istenem, holnap hazamegyek! Ez a legszebb nap a hajózásban!!!

A telex szerint 08:50-kor Brémából, 11:10-kor Münchenből indulás. Így Münchenben nem lesz időm a free shopban vásárolni! Ez legyen a legnagyobb baj!!

December 5. Kedd, Cuxhaven - Budapest. Hát itthon vagyok! Ezt nagybetűkkel kellett volna írnom! Eseménytelen utazás után, mert ezek a legjobbak, ha nem történik semmi, csak felülünk a repülőre, és leszállunk Ferihegy 2-n. A minibusz elhozott olcsón, ide a Dereglye utcába. Gyönyörű, tartós havazást hoztam.

Csuda klassz a lakás, fantasztikus, hogy majd minden bútort elhozott Encsike, és minden elfért, és nem vagyunk zsúfoltan.

Ő itthon várt, nem tudott kijönni a reptérre, csak a gyerekek. Be voltam sózva, így ebéd után lementünk sétálni, ismerkedni a környékkel. Ismertem én, persze, de másképpen, mint az itt lakók ismerik. Most megjegyeztem, merre milyen üzlet van, csuda jól ellátott terület, a két üzletházzal, piaccal. Jó a közlekedés, HÉV, busz, és mégis csendes a környék, nem hallik a Lajos utca zsivaja. Hóesésben sétáltunk az asszonykámmal, nagyon jó volt...

Megjegyzések 2001-ből:

Az Atlantic Star című, első könyvem nem jelen meg, és nem is tervezem.

A Zsan hét napja című kéziratnak hasonló a sorsa, de ebből még lehet valami, alapos átdolgozás után.

 Új naplóval folytatom!

Most nem receptet adok, hanem egy kérést továbbítok. Eljutottam egy honlapra, ahol az alábbi kérést találtam:

23 éves unokahúgom, Mazsi a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar (BGF-KVIF) vendéglátó és szálloda szakára jár, januárban fog diplomázni. Diplomamunkájának címe: "A média szerepe, illetve a sztárséfek hatása a mai vendéglátásra", amihez egy közvéleménykutatást tervezett, és megszerkesztette az alábbi kérdőívet. Ha valakinek lenne arra 5 perce, hogy ezt a (számomra) gyönyörűséget kitöltse és elküldje neki, nagyban segíthetnénk munkáját.

Nekem volt rá tíz percem, mert ha a segítség nem ütközik akadályba, akkor mindig! Tégy te is így!

A kérdőív kitöltése: ITT

Igen, sajnálom egy kicsit, de mit lehet tenni...
Négy napig nem használtam a kocsit. Ez egy pók életében valószínűleg az állandóság netovábbja, ezért azt gondolhatta, hogy ideális hely lesz arra, hogy elkészítse a spájzt.
Nos meg is tette:

De szegény, hiába volt szorgalmas, és még a keletkezett szakadást is megfoltozta...

... és a jól működő csapda befogta az élelmiszert:

... nekem bizony el kellett mennem, így ennek a hálónak sajnos rövidesen vége szakadt.

Elnézést kell kérnem,. hogy bepofátlankodom a sok mindenféle nemzetközi-, pasta-, turrón-, macarón- recept közé ezzel a "kis egyszerű" étellel, de mit tegyek, ha egyszer a paprikás krumpli a kedvencem! Oly annyira, hogy egy novellámnak is főszereplője.

Nem gondolom én azt, hogy most mindenki ráragad a képernyőre, és kinyomtatja, hogy nosza, essünk neki, és készítsük el, ilyet még soha nem ettem, a család se, meg hasonlók.

Amiért kitettem az a variáció, hogy bizony megy hozzá a köles, nagyon finom együtt. Az ötlet onnan jött, hogy ha egyszer nokedlivel finom, akkor vajon milyen lehet így?

Nekem bejött, de nagyon! És arról most nem beszélünk, hogy mindkét fő alkotórész lúgosító hatású, és a köles nagyon egészséges.

És van egy nagyszerű oldala is a dolognak. Az egyik legolcsóbb kaja... Talán ezért is lett a kedvenc gyermekkoromban, sokat ettük, és az én drága nagynéném csuda finoman tudta elkészíteni (azt hiszem, a gyakorlat teszi a mestert, nem kétséges.)

Én mindig szalonnát pirítok alá, arra megy a hagyma, s az édes nemes pirospaprika. Majd a burgonya, szabályos darabokra kockázva. S végül felöntöm annyi vízzel, hogy fél ujjnyira lepje el. Beleszórtam a kölest (ami háromszoros mennyiségű vizet szív fel), és megfőztem. Savanyúsággal az igazi, salátával teljesen más.

Az anyósomtól azt tanultam, hogy a hurkazsírt csak ehhez szabad felhasználni! Így aztán ha hurkát sütünk, másnap mindig paprikás krumplit eszünk. Ezt a variációt is annyira szeretjük, hogy sokszor úgy főzöm, hogy egy véres vagy májas hurkát előbb szétmorzsolok, és csak utána kerül bele a burgonya.

Persze, ha úgy kívánod, lehet ebbe is tenni kolbászt, nem rontja el. meg nokedlit... Azt mindig beleszaggatom, de akkor sok lére engedem fel, mert a nokedli felveszi a levét...

Szóval csak ennyit akartam... Egy csirkemáj curry és gorgonzolás, szardellás farfalle között azért főzök ilyen finomságot is!